Az energiaiparban is fontos az utánpótlás

 

Energetika és vízi-közmű témában kutató egyetemistákat díjazott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Cél, hogy a jövőben is segítsék az energetika és a közszolgáltatások iránt elkötelezett fiatalok szakmai pályáját.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatja azokat a tehetséges fiatalokat, akik már az egyetemi éveik alatt elkötelezték magukat az energiaipar és a közműszektor fejlesztése mellett. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Szakkollégiumával együttműködve idén második alkalommal hirdetett MEKH Diplomadíj-pályázatot a hivatal a szakterületeihez kapcsolódó tanulmányokat folytató tehetséges hallgatók számára. A hétfői díjátadó ünnepségen a MEKH pénzjutalomban részesítette azt a három hallgatót, akik a hivatal és az ország számára fontos energetikai és közmű témakörben a legkiválóbb pályamunkát nyújtották be.

A díjakat Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese, Kisvárdai Gábor, a közszolgáltatásokért felelős elnökhelyettes titkárságvezetője és Pácsonyi Imre, a BME Energetikai Szakkollégiumának volt elnöke adták át hétfőn a hivatal székházában.

Stockphoto - e-learning - tanulás - képzés - online

Támogatják az energetika és a közszolgáltatások iránt elkötelezett fiatalok szakmai pályáját
Stockphoto

Grabner Péter hangsúlyozta: sok más területhez hasonlóan az energiaiparban is fontos az utánpótlás. A pályázó fiatalok bizonyítják, hogy sem témában, sem vállalkozó kedvű, magasan képzett fiatalban nincs hiány. Ez pedig biztató egyrészt az energetikai szektor hosszú távon is megbízható működése, másrészt a Hivatal az ellátás biztonságáért, a minőségi szolgáltatásért végzett munkája kapcsán – hangoztatta az elnökhelyettes.

Bővebben a témáról itt olvashat.