Nekik az a nyaralás, ha a múlt kincseit tárják fel

 

A nyár, a szünidő minden iskolás számára szinte a határtalan szabadság időszaka - ilyenkor minden tanuló a legtöbb napját maga osztja be, maga rendelkezik az idejével. De persze másra is van lehetőség ilyenkor: sporttábor, diáktábor – se szeri, se száma azoknak a lehetőségeknek, ahol szervezett keretek között élvezhetik a nyarat az iskolások. De ha valaki olyan helyre menne, ahol értéket is teremthet, nos, arra is van lehetőség, mint az az M1 Család és otthon című magazinműsorából kiderül.

Regécen, a főúri vár romjai között ásatások folynak – ez még nem lenne különleges. Az már inkább nem mindennapi, hogy egyébként kamaszok segédkeznek a földmunkák során.

Értéket keresnek: a műsorban megszólaló Novák Gábor és osztálytársai, a Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanulói szeretik a történelmet, ezért a nyarukat egyik tanáruk invitálására itt töltik, hogy a korábbi évekhez hasonlóan diákkezek segítsék a múlt kincseinek feltárását.


Vezető tanáruk, Mészáros Attila úgy fogalmazott: ő is volt fiatalkorában régésztáborban, így adódott az ötlet, hogy már évek óta Regécen tölts diákjaival a nyarakat.

Eddig kilenc évfolyam fordult meg a romok között, akiknek köszönhetően több méter kőtörmelékkel kevesebb, páncéling-darabbal, ágyúgolyóval és egy csigalépcsővel több van. Természetesen a szakmai munkát még régészek végzik, így a szakértelmük által gazdagodik az úgynevezett inventárium, ami a fellelt darabok katalógusa tulajdonképpen.

És ugyan végül a tárgyak vitrinekben fogják megmutatni magukat a nagyvilágnak, a diákok élményeikben még sokáig fogják őrizni őket.