Bővítik az új pszichoaktív szerek tiltólistáját

 

Az újabb és újabb dizájnerdrogok elleni fellépés során az elmúlt években 73 féle anyag került az új pszichoaktív szereket tartalmazó tiltólistára, amely várhatóan a következő hónapokban tovább bővül - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délután közölte az MTI-vel, hogy új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség, miután az Országos Mentőszolgálat jelezte: több zavartan viselkedő embert vittek kórházba.

Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: ha kiderül, hogy az új anyag nincs még a tiltólistán, Európában az egyik leggyorsabb eljárással felkerülhet rá.

A kormány célja, hogy a lehető leghatékonyabb módon előzzék meg és szorítsák vissza a kábítószer-használatot – mondta Rétvári Bence. Felidézte: manapság az egyik legnagyobb veszélyt a dizájnerdrogok jelentik, ezért az ilyen új pszichoaktív anyagok jegyzéke, tiltólistáját folyamatosan bővítik.

Magyarország Európa legszigorúbb és a “drogpiac” változásait gyorsan lekövető szabályozással küzd a kábítószerek ellen – hangsúlyozta.

Elsőként léptünk Európában

Felidézte: a magyar kormány Európában az elsők között alakította ki a dizájnerdrogokkal kapcsolatos szabályozást, melynek köszönhetően gyorsabban és keményebben tudnak fellépni az új pszichoaktív szerek és a kábítószer-bűnözés ellen. A 2013 óta hatályos büntető törvénykönyv tartalmazza a dizájnerdrogokra vonatkozó, európai mércével szigorú büntetőjogi szabályokat. Fontos lépésként emelte ki, hogy 2015. január elsejétől az új pszichoaktív anyagok jegyzékét már nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, ami még gyorsabb reagálást tesz lehetővé.

Dizájnerdrogokkal átitatott növényi őrlemény. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Dizájnerdrogokkal átitatott növényi őrlemény.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Meg kell védeni gyermekeinket az egyik legnagyobb rájuk leselkedő veszélytől – fogalmazott az Emmi államtitkára, aki szerint az egyik legfontosabb a megelőzés erősítése. Kitért arra is, hogy nemcsak jogszabályi szinten küzdenek a szermentes élet elősegítésért, hanem közvetlenül a legveszélyeztetettebbeket is felkeresik. “Nemcsak a halálozástól, hanem a drogok okozta egészségkárosodástól, az emiatt egyre romló életszínvonaltól kell megóvni az embereket, főként a fiatalokat” – szögezte le az államtitkár.

Ezért a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztésére 6 milliárd, megelőzési programokra 3 milliárd forintot fordítanak, és több mint 2 milliárd forint jut iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére is. Ezen felül a megelőzést és visszaszorítást célozza egy 1,9 milliárd forintos program is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézményeket segítik – fejtette ki az Emmi államtitkára, megjegyezve: a felsoroltak mellett számos, a szociális ellátórendszert fejlesztő program járul hozzá a hatékony drogellenes fellépéshez.