Teljes lista: telefonok, amelyek megkapják az új Androidot

 

A 8-as droidot, az Oreo-t ősszel teszi elérhetővé a Google. Íme, a készülékek, amelyekre mai ismereteink szerint felkerül a legfrissebb Android operációs rendszer.

Elsőként szokás szerint a Google saját készülékei kapják meg a frissítést. A legtöbb nagy gyártóval várhatóan megint az lesz gond, hogy túl hosszú idejükbe fog telni, amíg az Android operációs rendszer újdonságait hegesztik a készülékeikbe.

A tavaly ősszel kiadott Nougatot a droidok 13,5 százaléka futtatja csak, tehát korántsem biztos, hogy a jelenlegi telefonunkra elérhető lesz a hétfőn bemutatott Oreo, ha még a 7-est sem kaptuk meg.

Mégis, például új telefon választásakor nem árt tudni, hogy frissül-e majd új verzióra, vagy sem.

Oreo keksz az Android robotjával a fagyiban (Fotó: AFP/ Jason Kempin)

Oreo keksz az Android robotjával a fagyiban (Fotó: AFP/ Jason Kempin)

Google

A Google a Pixel és a Pixel XL okostelefonok tavalyi indításakor ígéretet tett, hogy a következő két évben biztosítja az új oprendszereket, 3 évre pedig a biztonsági frissítéseket. Tehát biztos, hogy ezek megkapják az Android O-t.

Sejthető, hogy a Google frissíti a Nexus 6P és a Nexus 5X telefonokat is Android O-ra, mivel elkészültek rájuk a fejlesztői előnézeti frissítések.

Motorola

A Motorola azon gyártók közé tartozott, amelyek gyorsan alkalmazták a legújabb szoftverfrissítéseket. Bár a közelmúltban megvásárolta a Lenovo, amely nem éppen arról híres, hogy csipkedné magát az update-ekkel, eddig a cég tartotta magát régi jó gyakorlatához.

Jelenleg az Android Nougat 7.1.1 legújabb verzióját futtatja a Moto Z sorozat, azaz a Moto Z, a Moto Z Force, a Moto Z Play, és a Moto Z2. Mivel a Motorola általában két nagyobb frissítést végez el, várhatóan ezek a telefonok megkapják az Android O-t.

Vélhetően a Moto G4 és a G5 is frissül.

Samsung

Úgy tűnik, a Samsung a hivatalos kiadások után egy-két hónapon belül frissíti a zászlóshajóját, s a középkategóriás telefonjait. Korábban a koreai óriásnak ez átlagosan négy hónapig tartott.

A Samsung S7, az S7 Edge, az S7 Active, a Samsung S8, az S8+ és az S8 Active készülékek kapják meg az Android O-t. A Nougattal szállított Note 8 természetesen szintén frissül.

LG

Az LG figyelmesen követi a droid oprendszerek frissítését: minden bizonnyal megkapja az O-t az LG V20, G6 és a pillanatokon belül megjelenő V30 is.

HTC

A HTC-nél az Oreo-ra számíthat a HTC 10, az U11, az U Ultra és a Bolt.

A szebb napokat látott tajvani cégnek minden oka meg van a vásárlók megtartására: várhatóan gyorsan fognak frissíteni.

Huawei

A Huawei dinamizmusa alapján valószínűnek tűnik, hogy a Honor 8, Honor 6X, Huawei Mate 9, Huawei P9, a Huawei P10 egyaránt hozzájut az új operációs rendszerhez.

Ez a feltételezés azonban mindössze a cég eddigi gyakorlatán alapul, a Huawei még hivatalosan nem foglalt állást.

Frissülnek még

A felsoroltakon kívül az év legnépszerűbb telefonjai – a OnePlus 3, a OnePlus 3T, a OnePlus 5, a Sony Xperia XZ Premium és a Blackberry KeyONE is megkapja az Android O-t.

Kétmilliárdnál több Android mobil van a világon

Ezért egy új operációs rendszer számukra – a droid töredezettsége okán – sokkal nagyobb dolog, mint az iPhone-tulajdonosoknak az ütemezett, rendes új iOS megjelenése.

Az Android természeténél fogva és valószínűleg mindig sokkal töredezettebb lesz, mint az iOS, mivel számtalan különböző gyártó egészen más építésű eszközén fut. Az Apple-nek viszont csak arról kell gondoskodnia, hogy néhány típusa a saját hardverén frissüljön.

Mint a Statista alábbi diagramja szemlélteti, a droidok mindössze 13,5 százaléka futtatja jelenleg a Nougat-ot, a legfrissebb verziót, amely 2016. augusztusában jelent meg. (Ezzel ellentétben az iOS eszközök közel 90 százalékán működik a2016 szeptemberében debütált iOS 10-es.)

Infographic: Android Landscape Remains Fragmented | Statista