Csángó gyerekek nyaralnak a Balatonnál

 

Rászoruló, csángómagyar gyerekek nyaralnak a Balatonnál. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - többek között a Magyar Nemzeti Bank támogatásával - 45 általános iskolást lát vendégül.

A csángó gyerekek a Bákó megyei Magyarfalu, Lábnyik, Klézse, Külsőrekecsény, és Gyimes településekről érkeztek Keszthelyre. Nagy izgalommal álltak a magyar tenger mellé szervezett úthoz.

A gyerekek a héten ellátogatnak a Festetics-kastélyba, a Veszprémi Állatkertbe, Budapestre és természetesen balatoni hajózás is szerepel a tervezett programok között.

A gyerekek többsége most jár először a Balatonnál, de Magyarországon is. Most egy part menti szállodában lakhatnak. A szervezők azt szeretnék, hogy a csángó kisiskolások felejthetetlen élményeket szerezzenek – mondta Polgár Róbert,  a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csángó ügyekért felelős munkatársa.

A csángó magyar gyerekek 1000 kilométerről utaztak Keszthelyre. Olyan kicsi, párszáz lelket számláló településekről, ahol néhány éve a magyar állam segítségével tanulják a magyar nyelvet.