Ami a kulisszák mögött van - a digitális átállás nyerteseiről

 

Negyedével nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik– többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból.

A digitális átalakulásban sikeres szervezeteknél négy olyan területet állapított meg az Oxford Economics és az SAP szoftvercég közös kutatása, ahol eltérő megközelítést alkalmaznak, mint a vetélytársaik.

Ezekből olyan „digitális gondolkodásmód”, kulisszatitok rajzolódik ki, amelynek alkalmazásával az innovációra fogékony vállalatok hatékonyabban tudják átalakítani működésüket a legújabb kor követelményeinek megfelelően.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A négy sikertényező:

1. Átfogó megközelítés

A digitális átállásban élenjáró szervezetekre jellemző, hogy a digitalizáció a teljes szervezetet érinti és alapvető változásokkal jár. Vagyis ezeknél a vállalkozásoknál nem egy-egy részleget fejlesztenek a mindenkori igényekhez alkalmazkodva, hanem átfogó megközelítést alkalmaznak.

Így olyan egységes digitális kultúrát érdemes létrehozni, ahol a vállalatok elkerülik az elkülönített, siló-szerű informatikai rendszerek jelentette csapdákat. A digitális átállás éllovasainak 96 százaléka számára a folyamat a kulcsfontosságú üzleti célok között szerepel, míg a többi cégnél ez az arány mindössze 61 százalék.

2. Első az ügyfél

A legsikeresebb társaságoknál közös pont az is, hogy a változást azoknál a rendszereknél és szervezeti funkcióknál indítják el, amelyek az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban szerepet játszanak. Az úgynevezett ügyfélélményt a siker egyik feltételének tekintik, és igyekeznek bevonni a fogyasztóikat is a termék- és szolgáltatás-fejlesztésbe.

A kutatás szerint a digitális átállásban élenjáró vállalkozások 92 százaléka már kiforrott stratégiával rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan lehet javítani az ügyfélelégedettséget, míg a többi cég körében mindössze 22 százalék ez az arány. Ráadásul az éllovasok 39 százaléka a legfontosabb trendek között említi a fogyasztók bevonását a termékfejlesztésbe, míg a többiek közül 23 százaléknál gondolják így.

3. Tehetséggondozás

A digitális átalakulás vezető vállalatai abban is igyekeznek új utakat követni, hogyan kezelik a munkatársakat, hogyan biztosítják az utánpótlást. Egyrészt az ifjú tehetségek megtalálására új eszközöket vetnek be, másrészt kiemelt hangsúlyt kap náluk az alkalmazottak képzése. Kiemelkedő szerep jut a munkatársak megtartásának is, így a tehetségek, valamint az új ismereteket elsajátító dolgozók maradását azzal igyekeznek biztosítani, hogy eltörlik az előrelépés akadályait.

Az eredmények magukért beszélnek: a digitális átállás éllovasai közül 64 százalék állítja, hogy elkötelezettebbé váltak a munkatársak a változtatásoknak köszönhetően, míg a többieknél 20 százalék ez az arány. Emellett az élen haladó cégek vezetőinek 83 százaléka úgy véli, hogy a digitalizáció a következő két évben további jelentős változásokat hoz majd a tehetséggondozásban.

4. Technológiai verseny

A folyamatban élenjáró cégek már most komoly befektetéseket hajtanak végre olyan területeken, amelyeket a legtöbb vállalkozásnál még a jövő technológiáihoz sorolnak, mint például az IoT (dolgok internete), a mesterséges intelligencia, a big data és az adatelemzés.

A big data technológiákba például az éllovas társaságok 94 százaléka fektet be, de 76 százalékuk fordít komoly erőforrásokat az IoT-ra is, míg a többieknél 60 és 52 százalékos az arány. Azaz érdemes megfontolni, miként lehet kihasználni a piacon elérhető technológiákat- ezt teszik a vezető vállalatok.

A felmérésben 3100 szervezet vezetői vettek részt a világ minden részéről. A teljes tanulmány itt olvasható.