A pillanat, amikor megtudták, hogy édesanyjuk elhunyt - Vilmos és Harry herceg megrendítő emlékei

 

A két trónörökös újabb dokumentumfilmben mesél a hercegné haláláról.

Vasárnap kerül a BBC képernyőjére a harmadik olyan dokumentumfilm Dianáról, melyben legalább az egyik fia feltűnik, és mesél a 20 éve elhunyt hercegnéről. A Hét nap címet viselő filmből mindent megtudhatunk majd arról, milyen is volt a temetés előtti hét.

Diana hercegné. Fotó: Reuters

Diana hercegné. Fotó: Reuters

Ennek egyik most megjelent előzetesében beszél Harry és Vilmos is arról a pillanatról, amikor kiderült, hogy szeretett édesanyjuk elhunyt egy autóbalesetben.

“A legnehezebb dolog egy szülő számára elmondani a hírt, hogy a másik szülője meghalt. Ő ott volt nekünk, csak ő maradt, és megtett mindent azért, hogy megvédjen minket.” – emlékezett vissza Harry, akinek az első reakcióján nem látszódott a gyász, mivel az egészet nem is akarta elhinni.

Vilmos herceg, aki 15 éves volt akkor, így írta le a benne kavargó érzéseket: “Szétestem, szédültem, minden zavaros lett. Emlékszem teljesen ledermedtem.”

A néhai Diana hercegné Harry herceggel a karján a Buckhingham palota erkélyén. Fotó: Tim Graham/Getty Images

A néhai Diana hercegné Harry herceggel a karján a Buckhingham palota erkélyén. Fotó: Tim Graham/Getty Images

A temetés napján aztán az egész világ láthatta a közvetlenül édesanyjuk koporsója mögött kullogó két megtört gyermeket, amit ők a mai napig életük legborzasztóbb élményeként írnak le.

A 13 éves Harry, aki megfogadta, hogy a nyilvánosság előtt sosem fog sírni, édesanyja temetésén is tartani tudta ígéretét, bár Elton John Dianának szentelt dalánál igen nehezen fogta vissza könnyeit.

FÜLÖP, Edinburgh hercege, VILMOS herceg, DIANA hercegnő idősebb fia, Earl SPENCER, Diana bátyja, KÁROLY, walesi herceg, brit trónörökös és HENRIK herceg, Diana kisebb fia gyalog követi az 1997. augusztus 31-én elhunyt Diana hercegnő koporsóját a Westminster apátságba, szeptember 6-án. (MTI FOTO/EPA)

FÜLÖP, Edinburgh hercege, VILMOS herceg, DIANA hercegnő idősebb fia, Earl SPENCER, Diana bátyja, KÁROLY, walesi herceg, brit trónörökös és HENRIK herceg, Diana kisebb fia gyalog követi az 1997. augusztus 31-én elhunyt Diana hercegnő koporsóját a Westminster apátságba, szeptember 6-án.
Fotó:MTI FOTO/EPA

Vilmos is végig erős maradt, ő a frufruja mögé bújva, lehajtott fejjel volt képes átvészelni a napot, pedig legszívesebben ő is inkább a szobájában zokogott volna.

A két trónörökös most először és utoljára beszél a nyilvánosság előtt anyjuk haláláról. Mindketten úgy érezték, hogy tartoznak annyival Dianának, hogy emlékeztessék a világot, milyen figyelemre méltó személyiség volt.