Ponty így jó! Kezdődik a vonyarci halfesztivál

 

Régi hagyomány Vonyarcvashegyen a halászat a mandula és a szőlő mellett, így nem volt kérdéses, hogy a halak is megfelelő tematikával szolgáltattak a fesztiválszervezéshez. Azaz pontosabban a halfogyasztásról tudhat és kóstolhat meg mindent csütörtöktől szombatig mindenki, aki Vonyarcvashegyre látogat.a VI. Vonyarcvashegyi Pontyfesztiválra.

A hal nagyon egészséges, épp ezért a balatoni pontyból és egyéb balatoni halakból készült ételek széles választékával várnak mindenkit minden kora estétől éjszakába nyúlóan a helyi rendezők – foglalta össze az ételkínálatot a főszervező a Balatoni Nyár keddi adásában.

Illésné  Major Julianna úgy fogalmazott: a névadó ponty, keszeg és harcsa az, ami a fesztiválételekben visszaköszön. Hekkre azonban ne számítson senki, tette hozzá.

Ugyan az eddigi években volt a helyi művészettelep képeiből kiállítás, de mint elmondta, idén ez “pontyosan” október 18-ára halasztódott.

A fesztiválról és a programokról itt tudhat meg további információkat.