Kósa: Soros kérésére kezdeményezett rendkívüli ülést az ellenzék

 

A Fidesz frakcióvezetője szerint Soros György kérte meg a magyar ellenzéket, hogy CEU-ügyben kezdeményezzen rendkívüli parlamenti ülést. A Fidesz azonban már a nyár elején jelezte, nem vesz részt olyan rendkívüli ülésen, amelyet "pusztán politikai habverés szándékával" javasolnak.

Az Országgyűlés – ellenzéki kezdeményezésre összehívott – rendkívüli plenáris ülése határozatképtelen volt a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt. A napirenden a CEU és a devizahitelesek ügye lett volna.

Kósa Lajos úgy fogalmazott, semmi értelme a jól működő felsőoktatási törvény módosításának csak azért, mert Soros Györgyöt nyugtalanítja, hogy nem tudja megcsinálja a “trükköket” a magyar felsőoktatásban. Kérdésre megerősítette, egyelőre nem szándékoznak megváltoztatni a jogszabályt. Azt is megjegyezte, hogy a magyar felsőoktatás nem a CEU-ról szól, az “egy marginális kérdés”.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.  MTI Fotó: Kovács Attila

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. MTI Fotó: Kovács Attila

Az Európai Bizottság kritikáit úgy kommentálta: a brüsszeli testület figyelmen kívül hagyja, hogy a felsőoktatás törvényi szabályozása tagállami hatáskör.

A devizahitelesekkel kapcsolatos kérdésre a frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a témát felhozó LMP egyetlen olyan csomagot nem támogatott, amely a devizahiteleseket segítette. Szerinte az LMP azért kapta maga elé “fügefalevélként” a devizahitelesek ügyét, mert valamivel el akarták fedni, hogy “ha Soros füttyent egyet, akkor ők benne vannak a parlamenti ülés kezdeményezésében”.

Ha a Ház szeptemberben akar foglalkozni a kilakoltatási moratórium kérdésével, akkor kivételes eljárásban akár két nap alatt törvényt hozhat róla – tette hozzá.

“Jól döntöttünk, hogy nem jöttünk el erre a parlamenti ülésre” – jelentette ki a fideszes politikus, közölve, hogy a Ház őszi rendes ülésszaka szeptember 18-án kezdődik, a Fidesz-KDNP pedig az azt megelőző héten tartja évadnyitó frakcióülését.

Arra a kérdésre, hogy a Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek többsége nem ért egyet a határon túli magyarok szavazati jogával és magyarországi szociális ellátásokra való jogosultságukkal, Kósa Lajos úgy reagált: a baloldal ismét elővette visszataszító kampányeszközét a határon túl élő magyarok nemzethez tartozásával kapcsolatban.

Az önkormányzati dolgozók túlmunkájával kapcsolatos érdekképviseleti tiltakozást a Fidesz frakcióvezetője úgy kommentálta: ha a szakszervezet általánosít, akkor nincs igaza, az önkormányzatok többsége ugyanis betartja a szabályokat.

A választási rendszer átalakítását követelő, Gulyás Márton civil aktivista által meghirdetett Közös Ország Mozgalom javaslatát firtató kérdésre a politikus azt válaszolta: a magyar választási rendszer demokratikus, igazságos, jó néhány más, Európában elfogadottnál is sokkal igazságosabb. Szerinte az ellenzékiek sikertelensége nem a választási szisztémából, hanem önmagukból következik.

Vona Gábor Jobbik-elnök nyugdíjasokat érintő kijelentéseivel kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta: Vona Gábor úgy belegázolt a magyar idősekbe, mint 1990 óta a demokráciában senki, de “az nem jön ki a száján, hogy (…) elnézést kér, mert a neveltetése idáig nem terjed ki”.

Arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő budapesti látogatása ellen a Momentum tiltakozást tervez a Citadellára, a frakcióvezető úgy reagált: “az jó hely egyébként, mert ha valahova nem megy Putyin, az oda. (…) Tiltakozhatnának a radványi sötét erdőben, az is egy jó hely, sokkal hűvösebb ráadásul, és a turistákat is kevésbé zavarja”.