Hatodik alkalommal rendezik meg a Hévízi Borünnepet

 

Még csütörtökig várja vendégeit a jó borok és a jó hangulat jegyében rendezett Hévízi Borünnep. Azonban nem csak a borkedvelőknek lehet ez jó program, mert gasztronómiai- és kézműves vásárok is színesítik az eseményt.

A Duna csatorna Balatoni nyár című műsorának Hermann Katalin, a Festetics Művelődési Központ igazgatója és Kovács Krisztina és a Varázsselyem selyem batikolója volt a vendége.

A Hévízi Borünnep abban különbözik a Balaton környéki borfesztiválok nagy részétől, hogy a rendezvényre, a helyieken kívül, az ország nagyobb, neves borvidékeinek a képviselőit is meghívják – mondta Hermann Katalin.

Augusztus 18-tól 24-ig immár hatodik alkalommal rendezik meg a Hévízi Borünnepet, a programok a jó borok és a jó hangulat jegyében zajlanak majd. Nem csak a borkedvelőket várják, minden nap gasztronómiai- és kézműves vásárokat is tartanak.

Kovács Krisztina 16 éve fest selymet: kendőt, sálat, mandalát, ablakképet és párnát. Nem a hobbitechnikát alkalmazza, amikor vasalással fixálják a selymet, ezzel beleégetve a festéket, mert az így az elveszíti legszebb tulajdonságait, a fényét és a lágyságát.

„Ennek a technikának az a különlegessége, hogy három órán keresztül egy gőzölő berendezésben fixálódik a selyem, így marad meg a fénye és ettől marad a selyem igazán szép” – magyarázta Kovács Krisztina.

A további programokkal kapcsolatban Horváth Katalin elmondta: ma este a Carmen című darab lesz látható a Pécsi Balett előadásában.