Egy híján húsz: ennyi ideje működik Pintér Béla és társulata

 

Magyarország egyik legelismertebb független színházi közössége 19. évadát kezdi meg, több előadásuk új helyszínen látható.

Október elején vendégjátékra készül Pintér Béla és Tátsulata , a Titkaink című darabot mutatják be Görögország második legnagyobb városában, Thesszalonikiben.

Az új éveadban a Kaisers TV, Ungarn és a Tündöklő Középszer című előadásaik új helyszínen, az Átrium Színházban láthatók. Ugyanitt tekinthető meg a színházi nyelvet megújító, 15 éve töretlen sikerrel futó, több mint 300 előadást megért Parasztopera. Itt újítják fel és tűzik újra műsorra A Sehova Kapuja című produkciót is. A színházi évad azonban már augusztusban 28-án megkezdődik a Szkéné Színházban a Fácántánc című előadással.

Friedenthal Zoltán, Roszik Hella, Csákányi Eszter, Pintér Béla és Szamosi Zsófia (b-j) Pintér Béla Bárkibármikor című színdarabjának próbáján az Átrium Film-Színházban 2014. október 7-én. A darab ősbemutatója a Pintér Béla és Társulata, valamint az Átrium Film-Színház közös előadásában, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében október 9-én lesz a szerző rendezésében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Friedenthal Zoltán, Roszik Hella, Csákányi Eszter, Pintér Béla és Szamosi Zsófia (b-j) Pintér Béla Bárkibármikor című színdarabjának próbáján az Átrium Film-Színházban 2014-ben. (Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt)

A társulat egyik tagja,  Szamosi Zsófia színésznő anyai örömök elé néz, a most kezdődő évadban szerepeit a Titkaink és a Tündöklő Középszer című előadásban Pető Kata, a Kaisers TV, Ungarn című produkcióban pedig Parti Nóra veszik át. A további előadásokat, amelyekben játszik, a tervek szerint az évad végén tűzik újra műsorra.

A Sehova Kapuja című darabban Adorjáni Bálint mutatkozik be a Pintér Béla és Társulata nézőinek.

Decemberben Ascher Tamás Háromszéken címmel új bemutatóval jelentkezik a társulat a Katona József Színházzal együttműködésben.