Zirc nyerte a Bakonyi Vágtát

 

Két elővágta is jutott az ünnepi hétvégére, méghozzá gyönyörű helyszíneken. Vasárnap Keszthely mellett lesz a Festetics-vágtam, szombaton pedig a Bakonyban, Zirc közelében rendezték meg a Nemzeti Vágta selejtezőjét. A legjobbak ezekről a helyszínekről is bejutnak a budapesti nagy döntőbe.

A korábbi kétszeres Nemzeti Vágta-győztes Molnár Gyöngyi ezúttal egy fiatal lóval, a házigazda Zirc képviseletében indult a Bakonyi vágtán. Az előfutamban Balatonalmádi, Balatonfűzfő és Kapuvár lovasával versenyzett, Kapuvárral fej-fej mellett haladtak.

Végül a célfotó tudott csak dönteni: a szoros küzdelmet Zirc nyerte.

A Bakonyi vágta döntőjének három győztese: Zirc, Kóny és Nyúl. Ezen települések lovasai lesznek ott szeptemberben Budapesten a Nemzeti Vágtán.

A Nemzeti Vágta 13. előfutamán 14 település lovasa versenyzett.