Megvádolta Madurót a menekülésre kényszerült főügyész

 

Az augusztus elején leváltott venezuelai főügyész azzal vádolja a kormányzatot, hogy egy óriási korrupciós ügy fedezése céljából távolították el a munkájából.

Luisa Ortega erről helyi idő szerint még pénteken tájékoztatta a latin-amerikai ügyészek Mexikóban ülésező kongresszusát.

788 millió dolláros monstre ügy

Az úgynevezett Odebrecht-ügyben a térség 12 országában folyik nyomozás. A brazil építőipari cég 2016-ban elismerte, hogy 788 millió dollárt fizetett ki a döntéshozó politikusok megvesztegetésére, hogy állami megrendeléseket ítéljenek oda neki.

“Ez a legnagyobb korrupciós ügy a térségben, és ez nagyon nyugtalanítja az érintetteket, mert tudják, hogy birtokunkban van az információ minden lebonyolított műveletről, az összegekről, és azokról, akik meggazdagodtak” – mondta Ortega, aki a leváltása után külföldre menekült, és jelenleg Kolumbiában tartózkodik.

Szembe fordult az elnökkel

“A vizsgálat kiterjed Nicolás Maduro (venezuelai elnök) úrra és a környezetére” – állította a volt főügyész, aki hosszú időn át támogatta a baloldali elnököt és kormányát, de az év elején szembefordult vele.

Ortega figyelmeztetett, hogy az igazságügyi szervekhez eljuttatott, a korrupciót bizonyító információt meg fogják semmisíteni, és a forrás ellen járnak majd el.

“Venezuelában súlyos válság van, amelynek az oka a kormányzat, amely nem demokrata, és elvonta a közintézmények függetlenségét, mert azt veszélyesnek tartja a hatalmára” – mondta.

Korábbi cikkünkből megtudhatja, hogy az ország szocialista vezetése, hogyan tartja magát lélegeztetőgépen orosz olajipari társaságok segítségével.