Megőrjítenek bennünket, de azért hősiesen küzdünk

 

Csíp, kellemetlen és idegesítő - a szúnyog sajnos a nyár elengedhetetlen kelléke.

A májusi csapadékos időszakot követően gyakorlatilag mindenhol nagy mennyiségben keltek ki a csípőszúnyogok. Időközben javult a helyzet, részben a gyérítéseknek köszönhetően, részben pedig azért, mert viszonylag kevés volt a csapadék-utánpótlás – mondta el az M1 Kosár című műsorának  Fekete Gábor, a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium projekt vezetője.

A szúnyogszakértő azt mondja, hogy idén májusban volt egy nagyobb invázió. Ilyen meleg időjárásban a tojás lerakásától 7-10 nap múlva már találkozhatunk kifejlett szúnyogpéldányokkal. Hogy ha szárazabb időszak van és kevesebb az utánpótlás, akkor hetekig érezhető a gyérítés hatása.

Egy szúnyog számára ideális körülmények között 4-6 hétig marad életben.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Országos Szúnyoggyérítési Program június 1-jével kezdődött meg, ettől fogva egészen augusztus közepéig, végéig minden héten várható szúnyoggyérítés az ország valamely pontján – hívta fel a figyelmet Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A szúnyoggyérítési programról folyamatosan tájékozódhat a katasztrófavédelem honlapján.

Az irtástól nem kell megijedni, nem veszélyes

A szúnyogirtásban delta metrin hatóanyagú szúnyogirtó szert használunk. Nem marad ott a területen, néhány óra után lebomlik. Melegvérűekre, emberre, háziállatokra így nem veszélyes – emelte ki Fekete Gábor.

Más rovarokra lehet csupán veszélyes, ezért is értesítik minden egyes irtásnál a méhészeket is, hogy biztonságba tudják helyezni méheiket.

Mit tehetünk, ha már elviselhetetlenek?

A katasztrófavédelem ügyfélszolgálatán keresztül fel lehet venni a kapcsolatot a szúnyoggyérítési munkálatot végző kivitelezőkkel.

Amennyiben indokolt és szükséges végrehajtani szúnyoggyérítést, akkor az be fog kerülni az adott település a programba. Amennyiben a megszokottnál nincsen nagyobb ártalom, illetve az országos átlagtól elmarad a szúnyogok száma, akkor az önkormányzatnak még mindig van lehetősége arra, hogy a saját költségén végeztesse el a munkát.

Alapvetően kétféle technológiával végzik a szúnyogok elleni védekezést, légi úton vagy földi eljárással. A repülőgépek a tereptárgyak fölött úgy 30-50 méterre közlekednek, ez a földfelszíntől nagyvárosi környezetben 70-80, kisebb településeken 50 méter körül van.

A teljes riportot itt tekintheti meg.