Civil ruhás terrorelhárítók is vigyáznak az ünneplők biztonságára

 

A Terrorelhárítási Központ külön törzset állított fel augusztus 20-ra, civil ruhában is kint lesznek a TEK-esek több rendezvényen. A rendőrség megerősítette, hogy a biztosítási terv kiterjed az esetleges terrortámadások kivédésére is, éppen ezért nem engednek be autókat sem több helyre.

Tüskés útzár a Lánchíd felhajtójánál, mögötte rendőrautó keresztben az úton: csak két fővárosi példa arra, hogy az elmúlt napok terrortámadásai miatt fokozottan ügyel a rendőrség az ünneplők biztonságára. A fővárosban több helyen lesznek ilyen útzárak, amelyek a gázolásos merényletek ellen is védik a tömeget.

A Terrorelhárítási Központ felderítő és műveleti egységének emberei is kint lesznek a helyszíneken – egy részük civil ruhában. A programok biztonságáért az Operatív Törzs felel. Ennek tagjai egész nap üléseznek és ha kell, azonnal beavatkoznak.

Nem tudni még biztosan, hogy zöld utat kap-e a tűzijáték

Kara Ákos, az operatív törzs vezetője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: szombat reggel ellenőrizték, hogy megfelelő-e a kapcsolat a különböző irányítási központok között. Vasárnap pedig folyamatosan figyelik a meteorológiai előrejelzéseket, amelyek alapján döntenek majd arról, hogy a délelőtti vízi és légi parádénál szükséges-e a program módosítása, illetve hogy az esti tűzijáték biztonságosan megtartható-e.

A hidegfront már szombaton megérkezett, de az előrejelzések szerint a vasárnap esti tűzijátékok alatt valószínűleg már nem fog esni. Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa  azt mondta: vasárnap délelőtt lehet csapadékra és szélre lehet számítani. „A szél erőssége jelenleg úgy tűnik, hogy elérheti a 40-45 km/órás sebességet, viszont pontos információt arra vonatkozóan, hogy mekkora szél várható, azt az esemény előtt néhány órával tudunk mondani”.

Budapesten hétfő hajnalig több forgalmas útvonalat is lezárnak. A Lánchídra a tűzijáték miatt vasárnap este 6 és fél 11 között a gyalogosok sem mehetnek fel. Az autósok elől lezárták az Alagút utca, valamint a Fő utca, a Bem rakpart és a Várkert rakpart környékét is.

Vasárnap reggeltől nem lehet autóval lehajtani sem a pesti alsó rakpartra a Margit hídtól a Havas utcáig, sem a teljes budai alsó rakpartra. Az V. kerületben a József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca is le lesz zárva a Szent Jobb-körmenet miatt délután 4-től.

Több busz és villamos megváltozott menetrend szerint, illetve rövidített útvonalon közlekedik. Vasárnap a tűzijáték előtt és után viszont sűrítik a szentendrei HÉV és a metrók járatait. Viszont arra figyelmeztetnek, hogy a nagy tömeg miatt rövid időre lezárhatják a metró állomásokat.

A vonatok menetrendje nem változik, de az IC-k több kocsival közlekednek és a tűzijáték után plusz vonatokat is indít a MÁV.