Erdogan: ne szavazzanak Merkelre és Schulzra a németországi törökök

 

Recep Tayyip Erdogan török államfő a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely "Törökország ellensége" - számolt be róla az NTV török hírtelevízió.

A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket. Ezek a pártok úgy gondolkodnak, hogy amennyit “ütnek” Törökországra, annyival több voksot kapnak – fogalmazott.

Erdogan arra kérte németországi honfitársait, hogy azokat a pártokat támogassák, amelyek nem ellenségesek Ankarával, még ha kisebbek is. Mint fogalmazott: “ez már a Németországban élő törökök becsületért vívott harc”. Az elnök hangoztatta: a hárommilliós diaszpórából a szavazásra jogosult közel egymillió török “az urnáknál adja majd meg a szükséges leckét” Berlinnek.

Erdogan úgy vélte, hogy Németország felelős a közelmúltban kiújult diplomáciai viszályért. Mind mondta: Berlin a saját politikai konfliktusait mindig is átültette Törökországba.

Recep Tayyip Erdogan török államfő. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Recep Tayyip Erdogan török államfő. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Angela Merkel kilátásba helyezte, hogy az EU leállítja a Törökországgal már meglévő vámunió kiszélesítését

Ankara és Berlin viszonya a tavaly júliusi török puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Sigmar Gabriel (SPD) német külügyminiszter a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígért Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara a túlhajtott kormányzati tisztogatásokkal elfordul az európai értékektől. A német külügyminisztérium például figyelmeztette a Törökországba utazókat, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség, továbbá Berlin egyebek mellett napirendre vette a törökországi beruházásokhoz nyújtott állami garanciavállalások felülvizsgálatát.

Legutóbb – szerdán – Angela Merkel azt helyezte kilátásba, hogy az Európai Unió leállítja a Törökországgal már meglévő vámunió kiszélesítését célzó folyamatot.

Erdogan szerint ezeket a lépéseket belpolitikai megfontolások vezérlik, a német parlamenti választás kampányának részei.

 

Merkel: Erdogan ne avatkozzon bele a német választásokba

Angela Merkel német kancellár felszólította Recep Tayyp Erdogan török elnököt, hogy ne avatkozzon be a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásba és ne mondja meg a Németországban élő törököknek, hogy kire szavazzanak.

A kancellár egy választási gyűlésén kijelentette, nem tűrjük, hogy a bárki beavatkozzon a német választók véleményalkotásába.

Senkinek, még a török elnöknek sem engedjük meg, hogy beleszóljon a választásba, és megmondja, hogy kire szavazzanak a német állampolgárok, hiszen származásától függetlenül mindenki szabad választójoggal rendelkezik – hangsúlyozta Merkel.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter példátlannak nevezte Erdogan kijelentését, ami szerinte azt szolgálta, hogy egymás ellen fordítsa az embereket Németországban. A török elnök ezzel az ország szuverenitását támadta meg – fűzte hozzá a miniszter.

Erdogan a péntek déli muzulmán ima után Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely “Törökország ellensége”. A török elnök név szerint említette a Kereszténydemokrata Uniót (CDU), amelynek Angela Merkel német kancellár az elnöke, továbbá a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) és a Zöldeket.