Több évtized után vadon élő vidrát kaptak lencsevégre Japánban

 

Harmincnyolc év után először bukkantak vadon élő vidrára Japánban. A Rjúkjú-szigeteki Egyetem kutatóinak közleménye szerint a Cusima szigetén februárban megfigyelt állatot filmre vették, emellett kielemezték az élőhelye térségében talált székletmintákat is.

Azt egyelőre nem tudják a szakemberek, hogy japán folyami vidrát láttak-e, amely feltételezéseik szerint kihalt az ázsiai szigetország folyóiból. Legutóbb 1979-ben láttak japán folyami vidrát a Kocsi kormányzóságban lévő Szuszaki városban.

A Cusima szigetén júliusban begyűjtött székletminták azonban két eurázsiai vidrától származnak. Egyikük Dél-Koreából vagy az oroszországi Szahalin-félszigetről érkezhetett Japánba, a másik eredete ismeretlen.

A vidrát rögzítő kamerát a cusimai leopárd megfigyelésére állították fel a Nagaszaki kormányzóságban lévő szigeten. A megfigyelt vidra kifejlett egyed, látszólag igen egészséges és jól táplált.

Izava Maszako professzor mutatja be sajtótájékoztatón a vidráról készült felvételeket Tokióban, augusztus 17-én. (Fotó: AFP)

Izava Maszako professzor mutatja be sajtótájékoztatón a vidráról készült felvételeket Tokióban, augusztus 17-én. (Fotó: AFP)

Lehet japán folyami vidra, amely a térségben nem pusztult ki, de lehet eurázsiai is, amely a szigettől ötven kilométerre fekvő Dél-Koreából kelt át a tengeren vagy egy olyan faj, amelyet emberek hoztak be a szigetre – mondták el a kutatók csütörtöki tokiói sajtótájékoztatójukon.

“Reméljük a helyiek nem fogják etetni a megfigyelt állatot, és ha bármilyen információhoz jutnak róla, megosztják velünk” – mondta Izava Masako professzor.

A világon több mint tíz vidrafaj él. Japán adatok szerint az ország folyóiban megtalálhatók voltak egészen 1912-ig, Cusima szigetén pedig 1603 és 1868 között.

A környezetvédelmi tárca 2012-ben nyilvánította kihalttá a japán folyami vidrát, amikor már több mint 30 éve nem láttak egyetlen egyedet sem az országban. Állománya a bőréért folyó vadászat, valamint élőhelyeinek, a folyóknak szennyezése miatt csökkent jelentősen.