Szakértő: az ilyen támadások bárhol, bármikor megtörténhetnek

 

Lassan már szokványossá válik a gázolásos módszer az Iszlám Államnál, legalábbis az elkövetés módja arra utal, hogy ők állnak a támadás mögött – mondta el az M1-nek Horváth József biztonságpolitikai szakértő, volt titkosszolgálati vezető.

Azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában, a Las Ramblas sugárúton. Az áldozatok számáról kora estig ellentmondásos információk jelentek meg, a rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet.

Mint ismeretes, a terrorista az ámokfutás után egy étterembe hatolt be, ahol túszokat ejtett – a hírek szerint van egy társa is. Horváth József ezzel kapcsolatban elmondta: a hatóságok, ha úgy ítélik meg a helyzetet, hogy tárgyalással időt tudnak nyerni és esély van rá, hogy így minél több túszt élve ki tudnak hozni, akkor igyekeznek kifárasztani a támadókat.

Sebesült férfi mellett emberek Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután egy fehér furgon járókelők közé hajtott a járdára a katalán főváros Las Ramblas negyedében. Legalább egy ember életét vesztette, harmincketten megsebesültek. (MTI/EPA/David Armengou)

Sebesült férfi mellett emberek Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután egy fehér furgon járókelők közé hajtott a járdára a katalán főváros Las Ramblas negyedében. Legalább egy ember életét vesztette, harmincketten megsebesültek. (MTI/EPA/David Armengou)

Az eddigiekhez képest az a különbség, hogy most az elkövetők nem késekkel, hanem lőfegyverekkel is rendelkeznek, és újdonság a túszszedő akció is.

A szakértő szerint egy tipikus diverzánsakció az ellenség házában, aminek a célja a félelem légkörének fenntartása, illetve kiterjesztése. Kitért arra, hogy Spanyolországban eddig nem történt ilyen merénylet, az Iszlám Állam tehát ezzel az akciójával felrajzolta a “térképére” ezt az országot is.

Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Barcelonában követhették el a merényletet, úgy vélekedett: egyszerűen éppen ott voltak most olyanok, akiket fel tudott használni a terrorszervezet. Hozzáfűzte: legalább az előkészítési szakaszban szükség volt olyanokra, akik ismerik a helyi viszonyokat is, tehát huzamosabb ideje ott lehettek.

Horváth József rámutatott: a jelenlegi biztonsági helyzetben, amit az unió vezetőinek sikerült kialakítania, az ilyen akciók kódolva vannak. Bárhol, bármikor megtörténhetnek, döntő részében Nyugat-Európában.

A teljes beszélgetést itt találja.