Merénylethullám Spanyolországban

 

Két autós merényletet hajtottak végre terroristák Spanyolországban. A 14 halálos áldozatot és több mint 100 sérültet követelő akciókat az Iszlám Állam vállalta magára.

  • Csütörtök délután kisbusz hajtott gyalogosok közé Barcelonában
  • Péntek hajnalban a Barcelonához közeli Cambrils tengerparti üdülőhelyen hajtottak végre gázolásos merényletet
  • A terrortámadásokban 14-en haltak meg, és több mint 100-an sérültek meg
  • Magyar áldozat nincs, de egy nő könnyebben megsérült
  • A magyar közjogi méltóságok elítélték a merényletet, Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Helyre kell állítani Európa és az európai emberek biztonságát”
  • A világ vezetői is részvétüket fejezték ki a támadás kapcsán

Száznál is több sérült

A legfrissebb hírek szerint összesen 120-an sérültek meg Barcelonában, hat ember pedig  a cambrilsi támadásban. 65 sérültet ápolnak kórházban, közülük 17-en életveszélyes, 28-an súlyos állapotban vannak.

Gázt robbantottak volna Barcelonában?

A spanyol rendőrség szerint brutálisabb támadásra készülhettek a merénylők Barcelonában. Szerdán, a fővárostól 124 mérföldre található Alcanarban robbant fel egy ház, annak törmelékei között gáztartályokat találtak. A hatóság azt feltételezi, hogy ezeket eredetileg a terrortámadásban használták volna fel a támadók. A tervük csupán azért hiúsult meg, mert véletlenül felrobbantak, mielőtt elszállították volna őket Barcelonába.

Sapnyolország, 2017. augusztus 18. A spanyol rendőrség által 2017. augusztus 18-án közreadott képeken az előző nap Barcelonában és Cambrislban elkövetett gázolásos terrortámadások négy gyanúsítottja: Moussa Oukabir (fent, b), Said Aallaa (fent, j), Mohamed Hychami (lent b) és Younes Abauyaaqoub (lent j). A két merényletben tizennégy ember életét vesztette, több mint 130 pedig megsebesült, többek állapotaa válságos. (MTI/EPA/Spanyol rendőrség)

Az öt megölt merénylő között lehet a furgon sofőrje

A barcelonai gázolásos merénylet feltételezett értelmi szerzője a Cambrilsban lelőtt öt terrorista egyike – jelentette az El Periódico című katalán napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Eszerint ugyanarról a személyről van szó  -  Moussa Oukabirról -, aki a katalán rendőrség feltételezése szerint a furgont vezette a barcelonai merényletben. Több újság is azt írja, hogy ezt a rendőrségen is megerősítették, de hivatalos közleményt erről egyelőre nem adtak ki.

A katalán rendőrség szerint egy 12 fős terrorista sejt szervezhette meg a merényleteket

Egy 12 fős, többnyire 17 és 24 év közötti fiatalokból álló terrorista sejt szervezhette meg a Barcelonában előző nap és Cambrilsban péntek hajnalban elkövetett gázolásos merényleteket – jelentette az El País című spanyol napilap az előzetes nyomozási eredményekre hivatkozva.

A 12 gyanúsított közül ötöt a cambrilsi támadást részben meghiúsító rendőrség lelőtt, további négyet, köztük három marokkói állampolgárságút pedig őrizetbe vett. A katalán rendőrség és biztonsági erők tagjai jelenleg is nagy erőkkel keresik a további három gyanúsítottat, köztük Moussa Oukabirt, aki a rendőrség legújabb feltételezései szerint a barcelonai merényletben használt furgon vezetője.

A horvát oktatási miniszter az iskolai kirándulások elhalasztását javasolta

Blazenka Divljak oktatási miniszter pénteken azt javasolta a horvát középiskoláknak, hogy halasszák el a spanyolországi iskolai kirándulásokat – közölte az N1 horvát hírcsatorna.  A tárcavezető szerint a csütörtöki terrortámadások azt mutatják, hogy most nem biztonságos a diákokkal Spanyolországba utazni.

Egy amerikai állampolgár is az áldozatok között van

Rex Tillerson az Egyesült Államok külügyminisztere bejelentette, az áldozatok között van egy amerikai állampolgár is.

A furgon vezetőjét a rendőrség vélhetően lelőtte

A barcelonai gázolás során a furgon vezetője elmenekült, a Skynews friss információi szerint a Cambrilsban lelőtt öt elkövető közül az egyik a furgon vezetője volt. A katalán rendőrség információi szerint a vizsgálatok arra utalnak, hogy az egyik lelőtt ember lehet a furgon vezetője, konkrét bizonyíték azonban még nincs. Az öt lelőtt merénylő közül eddig hármat sikerült azonosítani.

Gyászszünettel kezdődnek a spanyol és a német labdarúgó-mérkőzések

A professzionális labdarúgás így fejezi ki részvétét és szolidaritását az áldozatok barátai és rokonai felé – áll a spanyol labdarúgóliga pénteki közleményében. Az élvonal új bajnoki idénye éppen pénteken (ma) este kezdődik a Leganés-Alavés mérkőzéssel. A német liga vezetői ugyancsak elrendelték az egyperces néma megemlékezést és a fekete karszalag viselését a Bundesliga első és másodosztályában.

Európa jelentős labdarúgóklubjai és játékosai szinte kivétel nélkül részvétüket nyilvánították a közösségi felületeiken, az elsők között volt a Real Madrid és Cristiano Ronaldo is.

Újabb letartóztatás

A spanyol hatóságok egy negyedik gyanúsítottat is elfogtak a merénylettel kapcsolatban.

Pánik Barcelonában

Pillanatok alatt lett úrrá a pánik, és mindenki menekülni kezdett – ezt mondta a híradónak egy Barcelonában élő nő.

Egy másik magyar lány pedig arról számolt be: félelem van bennük, pedig úgy gondolják, várható volt, hogy előbb vagy utóbb bekövetkezik egy támadás Barcelonában is.

„Elbújtunk egy földalatti garázsban és ott kérdeztem az emberektől, hogy mitől volt ekkora pánik és miért menekülnek? Az mondták, hogy elütöttek autóval több embert a Ramblán autóval, akkor még nem lehetett tudni, hogy terrortámadás volt, egy ideig ott maradtunk egy idő után kijöttünk a garázsból és ekkor láttuk hogy a Rambla elején ott volt a rengeteg rendőr, lezárták azonnal a centrumot” – nyilatkozta Martinkovicova Zuzana.

Maros Dalma évek óta már Barcelonában él. A fiatal lány azt mondta: titkon fel voltak készülve egy ilyen támadásra, ezért egy ideje már tudatosan kerülték a turistalátványosságokat. Azt is mondta: egész éjszaka nem tudott aludni, helikopterek köröztek mindenhol.

A Híradónak nyilatkozó magyarok közül szinte mindenki azt mondta, hogy ma biztosan elkerüli a belvárost, sokan pedig dolgozni sem mentek be.

A helyszínen tartózkodó olvasónk saját felvételt készített a merényletet követő percekről. Megrázó felvételek!

Százak életét követelte a terror Európában

Az elmúlt években több tucat merényletet hajtottak végre kontinensünkön. A részletes listát itt olvashatja.

14-re emelkedett a halálos áldozatok száma

A SkyNews úgy értesült, hogy a gázolásos merénylethullám áldozatainak száma 14-re emelkedett, miután életét vesztette egy, a hajnali támadásban megsérült nő. A legfrissebb információk szerint a halálos áldozatok és a sérültek 34 különböző országból származnak.

Egyperces néma csend Spanyolországban

Egyperces néma csenddel emlékeznek Spanyolországban az előző napi barcelonai terrortámadás áldozataira, amelynek során legalább 13 ember vesztette életét – írja a SkyNews.

A furgon mellett gördeszkázott

Egy brit férfi a barcelonai terrortámadás kapcsán elmondta: épp gördeszkázott a kisbusz mellett, mielőtt az a tömegbe hajtott.

A 22 éves férfi, aki jelenleg Barcelonában él, azt mondta a Sky Newsnak: „A fejhallgatóval lefelé gördültem az utcán, nem igazán voltam tisztában azzal, hogy mi folyik itt.”

Elfogott egy harmadik személyt a barcelonai és a cambrilsi merényletekkel kapcsolatban

A rendőrségi akciót a katalóniai Girona tartománybeli Ripollban hajották végre.  A spanyol rendőrség a barcelonai gázolás után átfogó műveletet indított a felelősök kézre kerítésére. Az eddig őrizetbe vett három embernek állítólag a szerda éjjeli alcanari robbanáshoz is köze volt. Ebben egy ember meghalt, egy pedig megsebesült. Josep Lluís katalán rendőrfőnök úgy tudja, hogy az alcanari ház bérlői éppen robbanóeszközök készítésével kísérleteztek.

Az elfogottak egyike az észak-afrikai spanyol exklávéból, Melillából származik, és közvetlenül érintett az alcanari robbanásban. Egy másik embert Ripollban vettek őrizetbe, ő lehetett az, aki kibérelte a barcelonai gázolásban használt járművet. Harmadik társukat szintén Ripollban kapták el.

Egy magyar könnyebben sérült

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón megerősítette, nincs magyar halálos áldozata a barcelonai terrortámadásnak, egy magyar sérültről azonban beszámolt. Egy magyar nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat.

Hatósági segítség a hozzátartozóknak

Az igazságügyi illetékesek közlése szerint a merényletben elhunytak családtagjai, hozzátartozói minden segítséget megkapnak tőlük, miközben az elhunytak azonosítása folyik.

Így tolmácsot, pszichológusokat, szociális munkásokat biztosítanak számukra, valamint a rendvédelmi erők tagjait rendelik ki melléjük, és az igazságügyi hivatal épületének negyedik emeletén alakítanak ki számukra lakóhelyet.

A DNS-vizsgálatok érdekében nyálmintákat fognak venni a hozzátartozóktól a La Vanguardia információi szerint.

Részvétnyilvánítás

Orbán Viktor, Áder JánosKövér László, Szijjártó Péter is részvétét fejezte ki a spanyol kormánynak, VI. Fülöp spanyol királynak és Spanyolország valamennyi polgárának a csütörtöki barcelonai gázolásos merénylet kapcsán.

A francia kormány szintén szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal, a hatóságokkal és a spanyol néppel. Theresa May brit miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatoknak. Donald Trump amerikai elnök, akit folyamatosan tájékoztatnak a barcelonai helyzetről, Twitter-üzenetben ítélte el a terrortámadást, és közölte: bármit megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak.

Külügyminisztere, Rex Tillerson japán kollégájával, Kono Taróval tartott közös sajtótájékoztatóján felajánlotta az Egyesült Államok támogatását a spanyol hatóságoknak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök határozottan elítélte “a kegyetlen és cinikus bűncselekményt”, és “az egész nemzetközi közösségnek a terrorizmus erői elleni erőfeszítései tényleges egyesítését” szorgalmazta – tudatta a Kreml sajtószolgálata.
Több uniós vezető, illetve a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a csütörtök délután Barcelonában elkövetett gázolásos merénylet után. Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben ítélte el a számos áldozatot követelő terrortámadást.


Életképek a barcelonai terrortámadás helyszínén

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, miszerint mélységesen lesújtották és elszomorították a történtek.

Mint írta, Brüsszel készen áll minden szükséges segítséget megadni a helyi hatóságoknak, ugyanakkor hangsúlyozta: “soha nem fogjuk hagyni, hogy megfélemlítsenek az ilyen barbár cselekedetek”. Később Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is együttérzését fejezte ki, elítélve a “borzalmas merényletet”.

A német pártok megállapodtak abban, hogy visszafogottabban kampányolnak, tekintettel a barcelonai merényletre – jelentette be Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben, miután telefonon egyeztetett a szeptemberi választásra készülő pártok vezetőivel.

A kormánypártok szerint a bevándorlással együtt a terror is Európába költözött

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a spanyolországi merényletekre reagált, és a kormánypártok nevében részvétet nyilvánított az áldozatok hozzátartozóinak és a spanyol népnek.

Hollik István kiemelte: az elmúlt két évben csaknem félezer európai áldozatot követeltek a terrortámadások, amelyek az európai emberek életének mindennapi részévé váltak. 

Találtak egy másik furgont

A rendőrség közölte továbbá, hogy talált egy másik furgont, amelyet a támadás elkövetői bérelhettek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. “A legfontosabb: a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése” – fogalmazott a spanyol miniszterelnök.

Európa és az Egyesült Államok egyaránt támogatásáról biztosította Spanyolországot a barcelonai merénylet nyomán.

Legalább hárman vehettek részt a merényletben

A La Vanguardia című spanyol lap értesülése szerint a rendőrség csütörtök este Barcelonában a délutáni tömeges gázolásban részt vevő terroristák egyikét agyonlőtte, és közölte, hogy kiüríti a merénylet környékét, a Las Ramblas sugárút érintett részén, mert keresi a merénylő további cinkosát vagy cinkosait.

Ezek alapján gyanítható, hogy legalább hárman vettek részt a merényletben, ám hogy pontosan miként, azt nem tudni. Katalónia elnöke este bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vett még egy gyanúsítottat, így már két feltételezett merénylőt tartóztatott le.

A férfi büntetett előéletű, a rendőrségi források szerint 2012-ben szabadult a börtönből, ahol szexuális bűncselekmény vádjával tartották fogva.

A Facebook közösségi oldalon található adatlapja alapján az elmúlt hetekben több alkalommal tett közzé bejegyzéseket, amelyekben videofelvételekkel és képekkel kiegészítve elítélte az arabok elleni “gyarmatosítást”. Biztosra vehető, hogy cinkosai is voltak, de hogy hányan, még nem tudni.

Az Iszlám Állam vállalta magára a terrorakciót

A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet, pár órával később pedig az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet magára vállalta a merényletet.

A kisbusz vezetője a helyszínről elmenekült, és az első hírek szerint bevette magát egy közeli étterembe és túszokat ejtett, ám ezt később a rendőrség határozottan cáfolta. Közölte viszont, hogy később őrizetbe vette a férfit, aki gyanúsítható a merénylettel: ő bérelhette és vezette a furgont.

Büki Péter felvétele Barcelonából

A katalán régió elnöke, Carles Puigdemont esti közlése szerint mintegy nyolcvan ember szorul kórházi kezelésre, tizenötük állapota súlyos. A sérültek között külföldiek is vannak, az athéni sajtó szerint egy görög család.

“A terroristák gyilkos őrülete Barcelonára csapott le” – írta a Twitteren Didier Reynders belga külügyminiszter, tudatta, hogy a merényletben egy belga nő is életét vesztette.

Barcelonától délre is lecsaptak a terroristák

A katalán rendőrség agyonlőtt öt feltételezett terroristát egy éjszakai akcióban – jelentette be egy szóvivő pénteken.

A tájékoztatás szerint az illetők szintén gázolásos merényletet követtek el a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában, és hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan. A rendőrség a nyomukba eredt, rajtuk ütött, és lelőtte őket. Az életben maradt személy állapota súlyos.

A rendőrség azt is közölte, hogy a gyanúsítottak robbanó övet hordtak a testükön. A város lakóit felszólították a hatóságok az interneten, hogy maradjanak otthon, ne menjenek ki az utcára, ne kockáztassák az életüket.

A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz – közölte a katalán kormány.

Cambrils, 2017. augusztus 18. Rendőrök a Barcelonától mintegy 120 kilométerre, délre fekvő Cambrilsban elkövetett gázolásos merénylet helyszínén 2017. augusztus 18-án. A támadásban hét ember megsebesült, a rendőrség a robbanómellényeket viselő öt elkövetőt agyonlőtte. Az előző napon egy fehér furgon a járdára hajtott és járókelőket gázolt el Barcelona Las Ramblas nevű negyedében, legkevesebb tizenhárom ember életét vesztette, mintegy nyolcvannyolcan megsebesültek. A katalán kormány szerint a két merényletnek köze van egymáshoz. (MTI/AP/Emilio Morenatti)

Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok mi alapján látnak kapcsolatot a két eset között. Megerősítette, hogy a barcelonai merényletben gázoló kisbusz sofőrje még mindig szökésben van.

A helyi média szerint a cambrilsi gázolók nekihajtottak egy rendőrautónak is, amellett, hogy járókelőket gázoltak el.