Film, színház, muzsika és Postřižinské sör Zsámbékon

 

A tavalyi sikert követően a nehézségek ellenére ismét megnyitja kapuit a Y.EAST fesztivál. Remek programok, színházi előadások, csillagos ég alatti filmvetítések, felolvasóesetek, koncertek, táncházak várják Zsámbékon a tisztelt nagyérdeműt.

A tavalyi sikert követően a nehézségek ellenére ismét megnyitja kapuit a Y.EAST fesztivál. Bár 2017-ben csak három napos a program, de a korábbinál is sűrűbb. 10 színházi előadás mellett kultfilmek, világ- és népzenei koncertek, táncházak, csillagvizsgáló, és a Káni filmfesztivál filmjei is várják a látogatókat a nyár legutolsó hétvégéjén.

A fesztivál különleges helyszíne, a Zsámbéki Színházi Bázis csupán 30 perc Budapesttől autóval, de a dimbes-dombos tájakon biciklivel is elérhető egy óra alatt.

Az idei évben már öt országból érkeznek a fellépők. A színházi programban kortárs dráma, újcirkusz, gyermekelőadás, felolvasószínház és egy különleges projekt is helyet kapott, amelyben neves társulatok alkotói mérik össze tudásukat a közönség örömére: 48 óra alatt egy addig számukra ismeretlen kortárs drámából készítenek előadást, hogy megnyerjék az 1000 eurós fődíjat.

A zenei programban a világzenei és a népzenei csapatok jól megférnek egymás mellett, az esti buli pedig mindig táncházzal végződik. Fellép a szegedi Gypo Circus, a csehországi Circus Problem és az óbecsei Fokos zenekar is.

Gypo Circus (HU)

Gypo Circus (HU)

A tavalyi sikert követően idén is kultfilmeket válogattunk a kertmoziba. A hétméteres mozivásznon a Sörgyári capriccio (CZ), a Szexmisszió (PL) és a Legényanya (HU) kaptak helyet a csillagok alatt.
A kulturális programokon kívül többek között csillagvizsgáló, repülőgép-szimulátor, rakétakilövés, töki pompos és a Sörgyári capriccióból ismert nymburki Postřižinské sör is várja a közönséget.
A légvédelmi bázison évente egyszer, a Y.EAST fesztivál idején megengedett a sátorozás is, melyet a fesztivál szervezői ingyen biztosítanak a természetvédelmi területen.
A háromnapos bérlet csupán 5000 forint, de a napijegy is csak 2000 forintba kerül. A fesztiválon visszaváltható poharak és szelektív hulladékgyűjtők várják a látogatókat.
A biciklivel érkezők ajándékot, az 1990 előtt gyártott autóval odarobogók pedig VIP parkolóhelyet kapnak.

További információk és jegyvásárlás a www.yeast.hu  weboldalon.

Y.EAST nemzetközi színházi és zenei fesztivál
Közelebb a csillagokhoz
2017. szeptember 1-3.Zsámbéki Színházi Bázis