Embercsempészettel gyanúsítják a fiatalkorú fiút

 

A Kecskeméti Járásbíróság jogerősen egy hónapra elrendelte annak a 17 éves román állampolgárságú fiúnak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy két román állampolgárságú társával együtt 25 migráns személynek próbált meg először Magyarországon belüli, majd Ausztriába jutásához segítséget nyújtani - írta a birosag.hu.

A gyanúsított, ezért az által vezetett tehergépkocsiba beszállította a 25 csempészett személyt, majd az ország belseje felé indult velük. Mindeközben a gyanúsított két társa egy személygépkocsival előfutóként a rendőri jelenlét figyelésével biztosította a járművet.
Elmenekült a rendőrök elől
A nyomozó hatóság tagjai ellenőrzés alá szerették volna vonni a járműveket. A gyanúsított társa a személygépkocsival a rendőri jelzésre megállt, amíg a gyanúsított Szekszárd felé elhajtott és Bogyiszló közelében a tehergépkocsit a szállított személyekkel együtt hátrahagyva egy kukoricatáblán keresztül elmenekült.
A járásbíróság az európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogott, a nyomozó hatóságok elől megszökő gyanúsított előzetes letartóztatását azért rendelte el, mert alaposan feltehető, hogy a magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező, külföldi állampolgár gyanúsított a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.