Újabb negyedszázad kezdődik a zenei fesztivál történetében

 

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a “megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben.

“Vízválasztó volt a 25. fesztivál a Sziget életében” – meséli Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, s ha úgy tetszik, az ő vezetésével fut neki a Sziget a következő 25 évnek. “Lezárult egy korszak, amelyben felépítettünk egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiváljai körül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne egyek legyünk a sok hasonló közt” – tette hozzá a cégvezető, aki ígéri, jövőre már komoly jelei lesznek a megújulásnak.

Egyelőre azonban búcsúzzunk el a 25. jubileumi bulitól, ami bár kevesebb látogatót vonzott a tavalyi, kimagasló rekordtól, így is teltházas napokat, és több mint 450 ezer szigetelőt vonzott. Kádár szerint a látogatók visszaesése abból is adódik, hogy ma már többen “klónozzák” a Szigetet, ami elszippant vendégeket, “bár kétségtelen, hogy a line-up terén sem volt idén nagy szerencsénk” – tette hozzá Kádár, aki szerint ez a nagyságrendű vendégsereg, ami most összegyűlt, egy nagyon kellemes, “élhető” fesztivált eredményezett.

Budapest, 2017. augusztus 16. A belga Dimitri Vegas – Like Mike DJ-páros koncertje a 25. Sziget fesztivál ötödik napján, 2017. augusztus 15-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Több különböző országból érkeztek látogatók mint tavaly

Százhárom országból érkeztek látogatók, ami több mint tavaly volt. Legtöbben Hollandiából zarándokoltak Budapestre, sorban utánuk az angolokból, franciákból, németekből és olaszokból volt a legtöbb, de a világ távolabbi pontjairól is érkeztek látogatók. Egy hongkongi házaspár 11 hónapos csecsemőjüket is elhozta, hogy megérezze az igazi Sziget feelinget.

Egyre több hollywoodi sztárt lehetett felfedezni a közönség soraiban. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. A mínusz egyedik napon, a P!nk koncerten már ott sorakozott a nézőseregben Ashton Kutcher, Mila Kunis, Justin Theroux és Luke Evans is, aztán annyira rákaptak a Szigetre, hogy több napon is kilátogattak. Ashton Kutcherék eljöttek például Wiz Khalifa és a Chainsmokers koncertjére is, mi több, egy kis előbulit is tartottak a fesztiválon, hisz’ Mila Kunis születésnapja is erre az időre esett. Ashtonék persze nem csak a koncertet nézték, de meg is látogatták a zenészeket az öltözőben.


Így búcsúzott a Sziget

Volt sztár, aki kórházba került fellépése után

Több fellépő csak a Szigetes koncertje miatt utazott át az óceánon. Így például Iggy Azalea, aki Rita Ora helyett “ugrott be” a megabulira, a Chainsmokers, vagy Macklemore is, aki aztán még egy kicsit itt rekedt. Macklemora vesekő gyanúval került be a Honvéd kórházba, a szigetes koncertje után.

Nagy barátságok is kötődtek a Nagyszínpad backstage-ében. Történt ugyanis, hogy a Billy Talent és P!nk, akik amúgy még sosem találkoztak, egymás után léptek fel a Szigeten és a fesztivál köztudottan barátságos légköre a Nagyszínpad mögé is begyűrűzött, ami összehozta a két fellépőt. Mint ahogy nagy közös szelfizés és instagram posztolás lett abból, hogy a két zongorista, Tom Odell és Jamie Cullum szintén egymást követték a színpadon. Koncertje után viszont gyorsan elviharzott a Galantis duója a Szigetről. Nem mintha valami nem tetszett volna nekik. A történet egyszerű: ők vállalták be, hogy a Clean Bandit lemondása után kitöltik az űrt, de korábban már egy hajnali németországi bulit is bevállaltak, így magánrepülővel suhantak az újabb koncerthelyszínre.

Budapest, 2017. augusztus 9. Juhász Evelyn, a nyolcmilliomodik látogató a K-híd előtt a 25. Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, 2017. augusztus 9-én. A Szatmárnémetiből érkezett egyetemista lány, aki most látogatott ki életében először a Szigetre, örökbérletet kapott Gerendai Károly főszervezőtől. MTI Fotó: Mohai Balázs

A nyolcmilliomodik látogatók örökbérlettel ajándékozták

Megérkezett a Szigetre minden idők 8 milliomodik látogatója is. Az Erdélyből érkező egyetemista lány nagyon megdöbbent, amikor a kasszánál Gerendai Károly alapító szólt hozzá, és adott neki egy idei bérletet és egy örökbérletről szóló oklevelet.

Hatalmas sikernek örvendett az Art Of Freedom egyik projektje, ami kívülről egy egyszerű toi-toi vécének tűnt egy nagyobb wc-blokk egyikének, az ajtaja azonban egy kisebb bulit rejtegetett.

Budapest, 2017. augusztus 16. A befejeződött 25. Sziget fesztiválról távozó fiatalok a K-hídon 2017. augusztus 16-án. MTI Fotó: Mónus Márton

A Sziget biztonsági rendszere után külföldi szervezők is érdeklődtek

Jól vizsgázott a Sziget biztonsági rendszere. A tavaly bevezetett check-in iránt nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. A Szigeten vendégeskedő külföldi fesztiválszervezők közül többen is érdeklődtek a szisztéma iránt, mondván, ez sokkal nagyobb biztonságot nyújt, mint a sajátjuk. A Sziget biztonsági szolgálatának vezetője is pozitív hírekről számolt be, elmondása szerint a statisztikájuk mintegy 30-40 %-kal jobb a tavalyinál.

A 25. Sziget békében és nyugalomban telt, kirívó esetekről nem számoltak be a krónikák, most egy időre bezárja kapuit, de jövőre elindul egy újabb negyed század.