Itt vannak a részletek az ingyenes nyelvvizsgáról

 

Ingyenes lesz az első nyelvvizsga 2018- tól. A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére. Egyre több részletet lehet tudni az ingyenes nyelvvizsgáról.

A törvény hat nyelvet – angol, német, francia, spanyol, orosz és olasz – jelölt meg az ingyenes nyelvvizsgákra vonatkozóan, de ezen kívül minden élő nyelvekre vonatkozni fog az ingyenes lehetőség – mondta el Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1 Ma Reggel című műsorában.

A tervezet szerint a mindenkori minimálbér 25 százalékáig térítik vissza a nyelvvizsga díját, így 34.500 forint lesz a maximális visszatérítendő összeg – fűzte hozzá.

755521

Csak sikeres nyelvvizsga után kapja vissza a vizsgázó a pénzt – hangsúlyozta berényi Milán, kiemelve, hogy a 35. életévét még nem betöltött személyekre vonatkozik a tervezet.

2020-tól bemeneti követelménnyé válik a tervezet szerint a nyelvvizsga, vagyis addig nem is jelentkezhet a felsőoktatási intézménybe az, akinek nincs legalább egy középfokú nyelvvizsgája – fűzte hozzá.

Szeptembertől felmérik az állami oktatás nyelvi képzésének rendszerét, és megnézik, mi az, ami miatt nem elég hatékony. Általában az egymásra épülés nem jól valósul meg – a középiskolában nem saját nyelvi szintjén kezdik meg a gyermekek a tanulást, van, aki így nulláról újrakezdi – , a csoportbontások, célkitűzések, a számonkérés tekintetében is vannak hiányosságok – vélte Berényi Milán.