Ha mégis bekövetkezne: Lopakodókkal támadhat az Egyesült Államok Észak-Koreára

 

Feszült napokat él át a világ az Egyesült Államok és Észak-Korea kölcsönös fenyegetése miatt, ami eredményeképp egyre-másra látnak napvilágot a forgatókönyvek arra vonatkozólag, hogy egy hagyományos fegyverekkel vívott, nem nukleáris konfliktus során milyen fegyverrendszereket és haditechnikai eszközöket vetnének bele a felek. Természetesen a nyilvánosság számára az Amerikai Egyesült Államok hadereje sokkal ismertebb, és nem csak azért, mert a média nyilvánossága előtt vívják háborúikat a nyolcvanas évek vége óta, hanem azért, mert hivatalos adatokat is közölnek a haderejükről, ezért nem csak becslések állnak rendelkezésre, mint az észak-koreai rezsim fegyveres erejével kapcsolatban.

Érdekese forgatókönyvet vázolt egy esetleges amerikai megelőző csapásról a  The Aviationist cikkében: az írás szerzője, aki egykoron maga is vadászpilóta volt, úgy véli, összesen 4 fázisa lenne az amerikai támadásnak. És egyik halálosabb lenne a másiknál.

Azt ugyan nem tudja megírni, hogy mikor történhet egy ilyen megelőzős csapás, de elöljáróban annyit biztosra vesz, hogy az elmúlt hónapok médiaszereplései ellenére nem a szuperszonikus (1,2 Mach végsebességű) B-1B „Lancer” nevű bombázóknak jutna a főszerep, hanem sokkal inkább a már közel 30 éve hadrendbe álló Tomahawk robotrepülőgépek (cirkálórakétáknak is nevezi őket a szakirodalom) és a B-2 „Spirit” lopakodó bombázók lennének elsősorban első támadófázisok főszereplői.

Azt is megjegyzi, hogy a négyből a legelső szakasz már folyamatban van:

1. fázis - Felderítés és a támadóerő összegyűjtése: az űrből és a levegőből szinte biztos, hogy az amerikai hadvezetés naprakész információkkal rendelkezik az észak-koreai haderőről, illetve annak bázisai körüli mindennapokról, valószínűleg a HUMINT, azaz az emberi erőforrásokon alapuló hírszerzés terén lehet hiányossága a Pentagonnak (valószínűleg az északon lévő dél-koreai hírszerzőkre támaszkodhatnak csak az amerikaiak).

Ami a támadáshoz szükséges haderőt illeti, Trump amerikai elnök napokkal ezelőtti twittjében úgy fogalmazott, hogy „lock&loaded”, tehát valószínűleg a támadásra kijelölt légi és vízi egységek a számukra kijelölt tengeri pozícióban, ill. repülőtéren várják harcra készen a támadási parancsot.

2. fázis- Jön a „cirkálórakéta-eső”: a 7. flotta kijelölt egységeiről – hajókról, tengeralattjárókról – akár 100 Tomahawk típusú, hagyományos és speciális (de nem nukleáris) robbanófejjel ellátott robotrepülőgép indítása várható a kijelölt észak-koreai célpontok felé.

Tomahawk indítása egy amerikai rombolóról a Szíria elleni amerikai légicsapás során 2017 tavaszán. Fotó: MTI/EPA Fotó

Mivel az észak-koreai légvédelem főleg elavult csöves tűzfegyverekből állhat az elérhető információk alapján, ezért valószínűleg a többségük célba is fog érni – minden bizonnyal éppen a légvédelem meggyengítése lesz az első fázis célja.

3. fázis – Célzott bombatámadások: amerikai szárazföldi és csendes-óceáni repülőterekről (Guam, Okinawa) felszálló pár B-2-es bombázó jelentheti a 3. fázis megkezdését, amelyek akár 30 ezer fontos, azaz 13 tonnás GBU-57A/B bunkerromboló bombáikkal a megerősített és/vagy hegy alatti parancsnoki vagy rakéta-előállító bázisokat támadnák.

Amerikai B1-B típusú bombázó és dél-koreai vadászgép kötelékrepülése. MTI/EPA Fotó

Amerikai B1-B típusú bombázó és egy dél-koreai F-15-ös vadászgép kötelékrepülése 2017 nyarán. MTI/EPA Fotó

Ezután repülhetnek be az észak-koreai légtérbe azok a B-1B és B-52-es bombázók, amelyek az amerikai stratégiai légierő gerincét képezik.

A küldetésük során elképzelhető, hogy akár 14 ezer kilométert fognak a pilóták repülni, azaz mondhatni, többet, mint a Föld átmérője, és valószínűleg ebben a fázisban már lehet számítani az 1. fázist túlélő észak-koreai légvédelem ellentevékenységével, ami szintén nehezítheti a pilóták dolgát, és akár amerikai gépek elvesztésével járhat.

4. fázis – Vadászok végjátéka: a lehetséges megelőző csapás utolsó szakaszában az amerikai légierő és haditengerészet vadászbombázói és vadászrepülőgépei juthatnak feladathoz és szóhoz.

Az F-15-ös, F-16-os és F-18-as harci gépek feladata az lehet az elképzelt forgatókönyv szerint, hogy a Szöul és egyéb dél-koreai célpontok elleni bosszúcsapáshoz készülő észak-koreai tüzérségi állásokat és mobil rakétakilövőket megsemmisítsék, valamint megakadályozzák az észak-koreai szárazföldi hadsereg esetlegesen előrenyomulását (milliós hadseregről lehet szó, ami még elavult haditechnikával  is nagy veszélyt jelenthet Dél-Koreára).

Amerikai F-18-as vadászbombázók az Iszlám Állam elleni légicsapások során. MTI/EPA Fotó

Amerikai F-18-as vadászbombázók az Iszlám Állam elleni légicsapások során. MTI/EPA Fotó

Azt a cikk megjegyzi, hogy ha nem sikerül az utolsó fázisban a középhatótávolságú rakéták kilövését megakadályozni, akkor az újonnan telepített THAAD-ra és tengeri Aegis rakétavédelmi rendszerekre hárul az a feladat, hogy megvédjék a saját és a szövetséges csapatokat, illetve Szöult a pusztulástól.

Ezenkívül az elektronikai hadviselést is külön megemlíti a cikk szerzője: szerinte azokból a speciális E-6B repülőgépekből, amelyek a levegőből szinte minden létező kommunikációs csatornán (rádió, internet, mobiltelefon) keresztül tudnak kommunikálni a csapatokkal, több is a támadást fogja kísérni, és elektronikai tevékenységet végezhet a repülőgépek védelmében.

Ám ugyanezt persze megtehetik a haditengerészet F-18 Growler repülőgépei is, melyek az észak-koreai parancsközlő (híradós), valamint radarrendszerek elvakításával, zavarásával járulhatnak hozzá a sikerhez.

Az persze, nem tudni, hogy milyen veszteséggel járna egy ilyen támadás, és milyen következmények lennének Kína részéről, hiszen a minap Kína bejelentette, hogy ha Észak-Korea kezdeményezi a háborút, úgy semleges marad, ám amennyiben az Egyesült Államok támad először, akkor megvédi Észak-Koreát.