Schulz magabiztos: már kancellári terveket szövöget

 

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje szerint jó esélye van rá, hogy ő legyen a következő német kormányfő. Schulz a ZDF országos köztelevíziónak adott interjúban azt mondta, még semmi sem dőlt el, minden lehetséges, megéri kampányolni az utolsó pillanatig.

A politikussal készült beszélgetés vasárnap este lesz látható a televízióban. Az előzetesen közölt részletek szerint Schulz nyitottnak mutatkozott ismét együtt kormányozni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával a Keresztényszociális Unióval (CSU) abban az esetben, ha ő lesz az új kancellár.

A szociáldemokraták jelöltje annak ellenére nyilatkozott ilyen magabiztosan, hogy pártja a közvélemény-kutatások szerint bőven le van maradva mögött a CDU/CSU mögött. A felmérések szerint a konzervatív uniópártok támogatottsága 37-40 százalékos, míg az SPD 23-25 százalékon áll.

Berlin, 2017. január 25. Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) volt elnöke a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD tanácskozásán Berlinben 2017. január 25-én. A Német Szociáldemokrata Párt elnöksége előző nap Martin Schulzot javasolta kancellárjelöltnek és pártelnöknek. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Schulz az interjúban kritizálta a német autógyártókat, mert szerinte az iparág “elaludta a jövőt”. Úgy vélekedett, hogy a gyártók a rövidtávú pénzügyi sikerek érdekében nem fektettek be olyan területekbe, amelyekbe a jövő érdekében invesztálni kellett volna.

Ez a magatartás vezetett el a dízelbotrányhoz, amelynek most a dízelautó-tulajdonosok – elsősorban az ingázók, kisiparosok, szállítók – “fizetik meg az árát” – mondta a politikus. Véleménye szerint az augusztus elején Berlinben tartott sikertelen dízelcsúcs egyetlen eredménye azt volt, hogy a gyártóknak – az SPD nyomására – végre el kellett ismerniük a felelősségüket a botrányban.

Martin Schulz vasárnap este a német RTL kereskedelmi televízióban is szerepel, amelyben állampolgárok kérdezik több témában. Az adásból előzetesen közöltek szerint a menekültek és migránsok kiutasításával kapcsolatban a kancellárjelölt azt mondta: ha valaki ebben az országban védelmet kér, de nem tiszteli a törvényeket, akkor ki kell utasítani. Schulz ostobaságnak nevezte a Horst Seehofer bajor miniszterelnök, CSU-elnök által szorgalmazott 200 ezres felső határt a menekültek és migránsok befogadásával kapcsolatban.

Választási győzelme esetére pedig azt ígérte, minden megtesz azért, hogy európai szinten nagyobb szolidaritás alakuljon ki a menekültek segítésében, eddig ugyanis szerinte sok tagország kibújt a teherviselés alól és Németország mögé rejtőzött. A szolidaritás egy alapelv, nem “mazsolázgathat” belőle mindenki a kedve szerint – jelentette ki. Hozzátette, kancellárrá választása esetén Németország csak akkor hagyná jóvá az EU költségvetését, ha megegyezés születne egy egységes bevándorlási és menekültpolitikáról.

Az RTL műsorában a politikus óvta az Egyesült Államokat attól, hogy provokálja a kínai kormányt, mivel – véleménye szerint – Kína kulcsszerepet játszhat az Észak-Korea és az Egyesült Államok között kialakult konfliktus megoldásában. Ezzel azokra a hírekre reagált, amelyek szerint hétfőn Donald Trump amerikai elnök bejelentheti a Kína elleni kereskedelmi fellépést.

Az egyik stúdióvendég kérdésére válaszolva azt mondta, a krízist látva megérti az esetleges atomháború miatti aggodalmakat, ő maga is aggódik, de a felelősségteljes politikusok ilyen helyzetben nem engedhetik meg maguknak, hogy a félelem vezesse őket.