Drogot áruló briteket fogtak a Szigeten

 

Eljárás indult négy brit férfi ellen, akik szombat este a Sziget fesztiválon próbáltak meg kábítószert eladni bulizóknak.

A nyomozók az esti órákban már felfigyeltek a négyfős társaságra, akik az egyik szórakozóhelyen leszólították a bulizni vágyó fiatalokat, majd többeknek pénz ellenében vélhetően kábítószert adtak át.

A rendőrök a négy férfit ezt követően igazoltatták, majd átvizsgálták a ruházatukat. A brit állampolgároknál kiporciózott kábítószergyanús fehér port, egy tablettát, és több mint fél millió forintot találtak.

A férfiakat a rendőrök elfogták, majd előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a négy brit állampolgárt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekménnyel kapcsolatban egy olasz állampolgárt is előállítottak az egyenruhások, akit a nyomozók kábítószer-birtoklás miatt hallgattak ki gyanúsítottként.