Balog: Közös felelősségünk a határontúliak megmaradása

 

A mi közös felelősségünk, hogy az odaadott anyagi javakból, lehetőségekből kultúra és mindenekelőtt közösség épüljön, erősödjön Kárpátalján - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton az ungvári járási Nagydobronyban, a Kárpátaljai Református Egyház családi csendesnapján.

A Reformáció – 500 éve az áldás útján mottóval szervezett, mintegy hétezer fős rendezvényen Balog Zoltán az Életünk reformációja – út az áldáshoz címmel tartott előadásában hangsúlyozta: az életben számtalanszor tapasztalta, mekkora ereje van az Áldás, békesség református köszönésnek.

Ez a kiindulópont, mert azzal, hogy békességet kaptunk, és áldásunk van, nagyon messzire el tudunk jutni – tette hozzá. Megszoktuk, hogy református közösségben textus alapján kell megszólalni, így az előadásnak legyen a Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka (Efézusbeliekhez írt levél) textus a vezérfonala – folytatta.

Egyedülálló a magyar Alaptörvény

Mint emlékeztetett, 2011-ben az Alaptörvény elfogadásakor az volt a cél, hogy legyen egy biztos alap, ezért – mint mondta – nem véletlenül kezdődik az alkotmány Istennel, nevezetesen: az “Isten, áldd meg a magyart” mondattal.

Ilyen alkotmánya csak nagyon kevés nemzetnek van, mert ha valami fölé odaírjuk az Istent, akkor annak következménye kell, hogy legyen, annak zsinórmértéknek, mércének kell lennie – emlékeztetett, megjegyezve: ha el akarunk igazodni a magyar közösség ügyeiben, akkor innen kell venni a segítséget.

Ennek kapcsán a miniszter idézte az Alaptörvény passzusát, amely szerint Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért, rámutatva arra, hogy milyen nagy a különbség a “felelősséget visel” és az előző alkotmány “felelősséget érez” kifejezései között.

“Ha érzed, akkor viseld is – s ez jelenti azt, hogy áldás, mert aki érzi, az viselje, az vállalja, aki hiszi, az vallja meg, aki hiszi, az cselekedje meg” – mutatott rá a két kifejezésnek a – mint fogalmazott – református hit lényegét képező összefüggésére.

“Ott van a magyar alkotmányban, ami eddig nem volt ott: elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét” – emelte ki.

Rámutatott: ő is azért van jelen a kárpátaljai reformátusok legnagyobb rendezvényén, hogy “ezt a szellemi-lelki egységet ne csak őrizzük, hanem érezzük is, és viseljük, vállaljuk is, és táplálkozzunk belőle”.

A szellemi-lelki egység erősítésének gyakorlati részére utalva Balog Zoltán elmondta: “bízom benne, hogy a kárpátaljai magyarok az anyaországból egyre nagyobb mértékben érkező anyagi támogatás mögött is érzik, hogy viseljük, hogy érezzük a felelősséget, hogy mi szeretjük a kárpátaljai magyarokat”.

Kihangsúlyozta, erre a segítségre most minden korábbinál nagyobb szüksége van a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarságnak.

“A mi közös felelősségünk, hogy az odaadott anyagi javakból, lehetőségekből kultúra, és mindenekelőtt közösség épüljön, erősödjön Kárpátalján” – mutatott rá a többi között a miniszter, kiemelve: “közös értékeink a keresztény hit és a nemzeti összetartozás”.

Fontosak a csendesnapok

Balog Zoltán az MTI érdeklődésére a Kárpátaljai Református Egyház legnagyobb rendezvényének jelentőségéről elmondta: nagyon fontosak az évente megrendezett családi csendesnapok, mert erősítik a közösséget, az összetartozás érzését.

“Nagydobronyban egy nagyon erős református közösséggel találkoztam, megható, sőt megrendítő, ahogy a tömeg énekel, ahogy több száz gyermekkel foglalkoznak. Ez is mutatja, hogy a valóban nehéz helyzetben az emberek a közösség erejében – vagyis a legjobb helyen – keresik a reményt”.

Hozzátette: “a mi dolgunk és kötelességünk, hogy ez ne hiú remény legyen, hanem valóságos tényeken alapuljon, és mi mindent megteszünk azért, hogy Kárpátalja a magyaroknak a jövőben is élhető hely legyen”.

Az emberi erőforrások minisztere a családnapi rendezvény keretében a nagydobronyi református templomban ünnepélyesen megnyitotta a Soli Deo Gloria: a magyar reformáció öt évszázada című kiállítást.