Ellentmondás feszíti a Jobbikot Vona kijelentései miatt

 

Kommunikációs krízisbe került a Jobbik, miután a héten a párt képviselői Vona Gábor „szennyvizes” blogbejegyzésének a nyomán eltérően nyilatkoztak a nyugdíjasok radikalizálódásával kapcsolatban. A héten egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett Staudt Gábor, Sneider Tamás, majd pénteken Kepli Lajos.

A nyugdíjasok radikalizálódásáról beszélt kedden Staudt Gábor. A Jobbik frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, Magyarországon egyre inkább radikalizálódnak a nyugdíjasok, és egyre sűrűbben fordul elő az is, hogy baloldali és jobboldali nyugdíjasok „véresre verik egymást”.


Sneider Tamás, a Jobbik másik frakcióvezető-helyettese két nappal később, csütörtökön már másképp fogalmazott. Staudt Gábor a nyugdíjasok radikalizálódásáról szóló véleménye kapcsán arról beszélt: nem ez a helyes kifejezés. Majd úgy folytatta: képviselőtársa nem is azt mondta, hogy a nyugdíjasok radikalizálódnak.


Pénteken viszont a Jobbik országgyűlési képviselője ismét a radikalizálódó nyugdíjasokról beszélt. Kepli Lajos szerint csak a Fidesz próbál feszültséget kelteni, pedig inkább nekik kellene bocsánatot kérniük a nyugdíjasoktól.


A napok óta tartó vitát a pártelnök, Vona Gábor egyik Facebook-bejegyzése váltotta ki, melyben a következőképp fogalmazott: „A nemzeti ünnepeken ma már rendszeres, hogy a hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”. A szövegben arról is írt egy dunaújvárosi utcai fórum kapcsán, hogy a nyugdíjasok „húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. Egy másik mondatban pedig a “szerencsétlen szandis papa” kifejezést is használta.

Nincs bocsánat

A Fidesz többször is felszólította a Jobbikot, hogy kérjen bocsánatot az idősektől. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója korábban úgy fogalmazott, Vona minősíthetetlen kifejezésekkel illette azokat, akiknek kiemelt tisztelet járna.

Novák Katalin, az Idősek Tanácsának alelnöke is nyílt levelet intézett a Jobbik elnökéhez, hogy hagyjon fel a nyugdíjasok erőteljes sértegetésével. Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig kijelentette: míg a kormány az elmúlt években erkölcsi és anyagi értelemben is támogatta az időseket, addig a Jobbik vezetőjétől csak sértegetést és tiszteletlenséget kapnak a nyugdíjasok.

Legutóbb Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője azt mondta: sem jobb-, sem baloldali nyugdíjast nem lehet így megsérteni.

Vona Gábor bejegyzése nem csak politikusok, több nyugdíjas szervezet tiltakozását is kiváltotta és többen is bocsánatkérésre szólították fel a Jobbik elnökét, aki ezt eddig minden alkalommal megtagadta.


Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője a Jobbik kommunikációjából arra következtet, hogy a párt bizonyos társadalmi csoportokat igyekszik megbélyegezni. Mint mondta, a nyugdíjasok körében alacsony szinten áll a Jobbik, a radikális felfogás és szélsőjobboldali trend, illetve a nyugdíjasok gyalázása azt fogja eredményezni, hogy a párt komoly választói csoportról mondhat majd le.


A Nézőpont szakértője arról is beszélt, a Jobbik újabb és újabb társadalmi csoportokat keres, akiket támad, legutóbb bújtatott rasszista indíték is volt a párt akciója mögött, vagyis próbál visszaszólni a régi szélsőjobboldali szavazókhoz, de ők a néppártosodási stratégia miatt már lemorzsolódtak, így a Jobbik a kampány során két szék közé eshet. Deák Dániel szerint a Jobbik célja az is lehetett, hogy vitát szítson a különböző társadalmi csoportok között. Az elemző szerint ugyanakkor a generációk egymásnak ugrasztásával nem lehet választást nyerni.

A Nézőpont legfrissebb felmérése szerint egyébként a Jobbik a 2014-es választási szintnél gyengébb eredményt érne el, ha most lennének a választások.