„Tiltott tánc” szedi áldozatait Iránban

 

Hat embert letartóztatott az Iráni Forradalmi Gárda, miután megtudták, hogy a négy nő és a két férfi gyerekeket tanít zumbázni. Azzal vádolják őket, hogy a latni tánccal szabotálni próbálják az iszlám életmódot.

Az zumba oktatóknak két bűnük is van: először is nyugati táncot lejtettek, ráadásul nem hidzsábban tették ezt – írja a The Telegraph brit portál.


“A nyugati táncokat oktató szervezet tagjait azonosítottuk, majd letartóztattuk őket” – mondta Hamid Damghani, a Forradalmi Gárda egyik tisztviselője. Elmondása szerint a táncórákat tartó személyek az internetre is feltöltötték a nyugati kultúrát éltető táncukat, melyben a hidzsáb elhagyására ösztönzik a videó megtekintőit.

Az iráni nők eddig sem lejthettek táncot nyilvános helyeken, hiszen bármikor megpillanthatja őket egy férfi. Az elmúlt években a zumbát és más táncokat még a női konditermekben is betiltották. Idén júniusban az ország sportszövetsége közleményt adott ki a “tiltott táncokról”, a jelentés szerint a ritmikus mozdulatok és maga a tánc bármilyen formája törvénytelennek minősíthető.