Szervezetten erőszakolt fiatal fehér lányokat a bevándorló banda

 

Kábítószerekkel, alkohollal és fenyegetésekkel hálózott be 13 és 25 év közötti fiatalokat a „brit ázsiai” csoport Newcastle-ben. A mostani ügynek 108 „lehetséges” áldozata van, de a szélesebb nyomozás 278 fiatalt tart számon.

Azért választották a nehéz helyzetben – magyarán állami gondozásban – lévő 13 és 25 év közötti nőket, mert azok kisebb eséllyel tettek panaszt – érvelt az ügyész a The Guardian beszámolója szerint. A mostani ügyben 17 férfit és egy nőt ítéltek el közel száz bűncselekmény elkövetéséért, melyek között nemi erőszak, emberkereskedelem, prostitúció elősegítése és kábítószer-kereskedelem is szerepel. Az ítélet ugyanakkor csak a banda 2011 és 2014 közötti ténykedését vette figyelembe.

A newcastle-i banda a rendőrség által közreadott képen

A newcastle-i banda a rendőrség által közreadott képen

Politikai vihar

Az ügynek külön politikai töltete ad, hogy az elítéltek többsége „brit ázsiai” (a The Guardian megfogalmazása szerint), vagyis „brit születésű” (The Independent), ami annyit tesz, hogy az iraki, pakisztáni, bangladesi, indiai, iráni és török közösségből jöttek. Ezenfelül nem elszigetelt esetről van szó, Rotherhamben, Sheffieldben és Rochdale-ben is történtek hasonlók, az ügyek egészen a ’80-as évekig nyúltak vissza, ám több évtizedet kellett várni kirobbanásukig.

Nacionalisták a groomerek ellen Forrás: dailystormer

Nacionalisták a groomerek ellen
Forrás: dailystormer

Rasszizmusnak tekintették, ha a 13 éves áldozat etnikai hovatartozásról beszélt

Rotherhamban rendkívül elterjedt volt a gyerekek kihasználása, ráadásul a rendőrség és a városi tanács is tudott az egészről, de elhallgatták, félve, „felszítanák a rasszizmust” – derült ki a The Times korábbi cikkéből, a lap azt is feltárta, hogy a szervek nem csak tudtak az ügyről, de többük intim kapcsolatba is került lányokkal. A Híradó.hu is beszámolt róla, hogy egy egykori 13 éves áldozat hiába fordult az egyenruhásokhoz: „De amint elmondtam az erőszakolók neveit, azt éreztették velem a hatóságnál, hogy rasszista vagyok és velem van a probléma” – mondta el egy rádióinterjúban.

A rotherhami elkövetők

A rotherhami elkövetők

„Elhallgatás” 2015 végén

A mostani ügy sem volt mentes az „elhallgatástól”, 2014-ben, mikor elindult az ernyőakció, a „Menedékhely művelet”, a rendőrség rendszeresen beszámolt az ügyről. Ugyanakkor a sajtótájékoztatók elmaradtak, mikor a bíróságok úgy ítélték, hogy azok előítéleteket szíthatnak – írja a The Independent. Az első 2015-ös ítélet – összesen négy volta konkrét ügyben, az „Óvóhely műveletben” – után döntött úgy a taláros testület, hogy előítéletek áldozatai lehetnek az elkövetők – derül ki a The Guardian írásából.

Minta

A mostani esetben is a „barátmodellel” (groomer – magyarul vőlegényező) dolgoztak, az hitették el áldozatukkal, hogy egy szerető kapcsolatban vannak – írja a The Guardian. Egy esetben a lánynak a „barátja” azzal érvelt, hogy azért kell másokkal lefeküdnie, hogy bizonyítsa hűségét irányába. A vád ellen Rahim úgy érvelt, hogy a lány hazudik, a hatóságok pedig rasszisták és valójában ő az áldozat.

A rochdale-i bűnözők

A rochdale-i bűnözők

A drogok széles skálájából a mefedron visszatérő motívum, mely erős bódító hatású, gyakorlatilag kiüti a használót. Egy esetben felhívták az egyik fiatal apját, hogy szedje össze gyermekét az egyik házból, ahol a „gyűléseiket” tartották. A férfi elmondása szerint lánya alig bírt állni, fejét sem bírta tartani, ruhái össze-vissza voltak rajta.

A szélesebb akcióban az elítéltek száma száz körülire, míg az áldozatoké 278-ra tehető.