Nem segítene a NATO, ha lecsapna Észak-Korea?

 

Nem tartozna a NATO-alapszerződés kollektív védelemről szóló ötödik cikkelyének hatálya alá egy esetleges észak-koreai támadás az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtokát képező Guam szigete ellen - közölte a katonai szövetség egyik névtelenséget kérő illetékese csütörtökön.

A tisztségviselő úgy vélekedett, hogy Guam jogilag nem számít az Egyesült Államok részének, és más szempontból sem tartozik a kérdéses cikkely hatálya alá, így nem vonatkozik rá a kollektív védelmi garancia. Mint mondta, az esetleges katonai válaszlépések ezért kizárólag a szervezet tagállamainak politikai döntésén múlnának.

A NATO-t létrehozó, 1949-ben aláírt szerződés ötödik cikkelye automatikus szolidaritást ír elő, azaz a tagállamoknak az egyik szövetséges ellen indított támadást valamennyiük ellen irányuló agressziónak kell tekinteniük. A hatodik cikkelyben ugyanakkor kitértek rá, hogy ez a NATO-tagok területére vagy a joghatóságuk alá tartozó szigetekre, illetve a fegyveres erőikre vonatkozik az észak-atlanti térségben a Ráktérítőtől északra.

Guam az Egyesült Államok legtávolabbi területe a Csendes-óceánon. A sziget, ahol amerikai katonai támaszpont működik, légvonalban 3300 kilométerre fekszik Észak-Koreától, és így földrajzilag közelebb van Ázsiához, mint a legközelebbi amerikai szövetségi államnak számító Hawaii-hoz.

Az utóbbi napokban kiéleződött a feszültség az Egyesült Államok és Észak-Korea között. Donald Trump amerikai elnök “tűzzel és haraggal” fenyegette Phenjant, amely erre válaszul közölte: “komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére.