Bevallotta: hamarosan családot alapít Hollywood szerelmespárja

 

Alicia Vikanderre nem jellemző, hogy magánéletéről beszél, most mégis megnyílt a riporternek.

Két éve a Fény az óceán felett című film forgatásán találkozott Alicia Vikander és Michael Fassbender, és a szakmai kapcsolatból hamarosan szerelem lett.

A filmben olyan párt játszottak, akik nagyon szeretnének gyereket, de nemigen akar összejönni. Remélhetőleg az élet ezúttal nem utánozza a művészetet, mert az Oscar-díjas svéd színésznő (A dán lány) gyereket szeretne Fassbendertől, bár azt pontosan nem tudja még, mikor.

Alicia Vikander és Michael Fassbender. Fotó: AFP

Alicia Vikander és Michael Fassbender. Fotó: AFP

„Mindig is akartam gyereket, és biztos vagyok benne, hogy egyszer anya leszek – mondja az Elle magazin szeptemberi számában megjelenő interjújában. – Ez lesz életem legnagyszerűbb élménye, amivel teljesen új fejezet következik majd.”

Ez a megszólalás igen ritkának mondható a színésznő esetében, aki nem szeret a magánéletéről beszélni. Az ír-német származású Fassbender még ennél is szűkszavúbb, rendszerint elnéző mosollyal nyugtázza, ha nem szakmai kérdést tesznek fel neki, és meg sem mukkan.

Fassbendert legközelebb álomszerepben láthatjuk: lecsúszott, alkoholista nyomozót alakít a Hóember című thrillerben. Egy sorozatgyilkos után nyomoz, és fáradságos munkája közben rendszerint olyan helyzetekbe kerül, amikor nagyon megverik.

A színész azt nyilatkozta, borzasztóan élvezte, hogy igazi lúzert alakíthat, aki azért végül össze tudja kapni magát. A film Jo Nesbo világhírű skandináv krimijéből készült.