Árverés indult Csopak lelkének megszólaltatásáért

 

A csopaki polgárok gyűjtésbe kezdtek, kezdeményezték, hogy minél többen hozzájáruljanak, hogy teljessé tegyék a Csopaki Csonkatornyot, és harangot helyezzenek el benne, újra megszólaltatva ezzel a község lelkét.

A polgári kezdeményezés első embere Szabó János csopaki lakos volt, akihez többek között csatlakozott a Csopaki Művésztelep is. A község jelképévé vált torony teljessé tételéhez járultak hozzá ők is. A Művésztelep diákjai felajánlották legszebb munkáikat egy árverés keretén belül, hogy a teljes összeget a harang megszólaltatására költhesse az önkormányzat.

A Csonkatornyot 1880-körül bontották el

Az eredetileg az Árpád-korban épült Csonkatoronyhoz tartozó templomot – amit Szent István király tiszteletére építettek – omladozó állapota miatt 1880-körül elbontották. Azóta az egymagában álló torony a község jelképévé vált.

Csopaki Csonkatorony

Csopaki Csonkatorony Forrás: csopak.hu

Kiállításmegnyitó és árverés a község lelkéért

A keddi délutánon rendezett kiállításmegnyitóval egybekötött árverésen a Művésztelep diákjai által felajánlott harminc alkotást, – festményeket, grafikákat, fotókat – licitálással lehetett megvásárolni. A Csopak Galériában két hétig lesz látható a kiállítás, az árverés lebonyolítója Gönczi Gábor, műsorvezető volt.

Szomorú és örömteli pillanatokban is megkondulnak a harangok

Baska Barbara, a Művésztelep egyik alapítója a Hirado.hu kérdéseire válaszolva elmondta, a toronyba két harangot kell öntetni, összesen mintegy kétmillió forintra van szükség ennek megvalósítására. Csopak polgármestere, Ambrus Tibor különleges ötlete szerint, a harangok pedig nem csak akkor fognak szólni, ha valaki elhunyt, hanem minden gyermek születésénél megkondulnak.

A klasszikus, címeres harangok méltó helyre kerüléséhez járul hozzá a Csopaki Művésztelep is. Az immár huszadik alkalommal megrendezésre kerülő táborban idén 35 fiatal művész vett részt, többen már hetedik-nyolcadik alkalommal látogattak vissza Csopakra. Minden évben a világ különböző tájairól érkeznek táborozók, Belgiumból, Angliából, de akár Amerikából is hazalátogat egy-egy magyar fiatal. Az általános iskolás és gimnazista korosztályt megszólító tábor nem csupán egy kéthetes táborozás, hiszen, – ahogy Baska Barbara fogalmazott – aki egyszer ide eljön, az függő lesz és beleszeret.

Csopaki Művésztelep Forrás: csopak.hu

Csopaki Művésztelep
Forrás: csopak.hu

„Aki egyszer idejön, függővé válik és vissza akar térni”

A szervezők szerint fontos kiemelni azt, hogy itt nem csupán jelentős szakmai tudást, gyakorlatot szerezhetnek a diákok, hanem egy olyan művészcsalád részeseivé válhatnak, amely sajátként szereti gyermekeit. Próbálják kialakítani a tanulókban az erős kapcsot, és a művészettel való együttélést.

A telep működésének húsz éve alatt számos barátság fűződött, közel 850-900 gyermek fordult meg Csopakon, sőt házasságok, gyermekek is születtek a táborban szövődött szerelmekből. Baska Barbara hozzátette, ezt szenvedéllyel csinálják, így aki részt vesz a balatoni táborban, mindenképp vissza szeretne térni. Egy mesés balatoni tájon, egy különleges művészcsalád a fiatal művészjelölteknek szakmát, szeretetet, lendületet és kreatív személyes élményeket ad hozzá a nyarukhoz. A művésztelep résztvevői az elmúlt években sikeres művészekké váltak.

A Csopak Galériában 16:00-kor kezdődő kiállításmegnyitó után kezdődött meg az árverés, ahol összesen 685000 forint gyűlt össze.