A Jobbik szerint radikalizálódnak a nyugdíjasok

 

„A nyugdíjasok radikalizálódnak” – jelentette ki Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

A jobbikos politikust Vona Gábor pártelnök nyugdíjasokra vonatkozó mondatairól faggatták. Staudt Gábor azt felelte: a bejegyzés figyelemfelhívás egy valós problémára, nem bocsánatot kell kérni, hanem beszélni kell arról, hogy alakulhatott ki Magyarországon, hogy „a nyugdíjasok radikalizálódnak”.

Kérdésre radikalizálódásnak nevezte, egyre sűrűbben fordul elő, hogy baloldali és fideszes nyugdíjasok „véresre verik egymást” a véleménykülönbségek miatt, egy földre kerülő 50 kilós nőt pedig egy nyugdíjas „a kis papucsával még jól megtapos”.

„Ott még nem tartunk, hogy fegyvert fognak, (…) de ne is jussunk el idáig” – fogalmazott.

Nem kér bocsánatot 

Korábban nyugdíjas polgárháborúról vizionált Facebook-bejegyzésében a Jobbik-elnöke. A Fidesz mellett a Nyugdíjasok Szociális Fóruma és az Idősek Tanácsa is elhatárolódott a kijelentéstől és bocsánatkérésre szólította fel a politikust.

Vona Gábor szerint azonban nincs olyan jellegű mondata, amivel megsértette volna a nyugdíjasokat.

Fidesz: kérjen bocsánatot a Jobbik a nyugdíjasoktól! 

A Fidesz felszólítja a Jobbikot, hogy kérjen bocsánatot a megsértett nyugdíjasoktól. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a Jobbiknak ahelyett, hogy a saját “lázálmairól” beszél, azzal kellene kezdenie, hogy bocsánatot kér azoktól a nyugdíjasoktól, akiket megsértett.

Elegünk van abból, hogy a Jobbik uszít, a nyugdíjasokat megbélyegzi és mindenfélével megvádolja. “Kérjenek bocsánatot és a valóságról beszéljenek” – tette hozzá.

Hidvéghi Balázs minderről Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének szavaira reagálva beszélt. Az ellenzéki politikust keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor pártelnök nyugdíjasokra vonatkozó mondatairól is kérdezték.

Staudt Gábor azt felelte: a bejegyzés figyelemfelhívás egy valós problémára, nem bocsánatot kell kérni, hanem beszélni kell arról, hogy alakulhatott ki Magyarországon, hogy “a nyugdíjasok radikalizálódnak”.

Kérdésre radikalizálódásnak nevezte, egyre sűrűbben fordul elő, hogy baloldali és fideszes nyugdíjasok “véresre verik egymást” a véleménykülönbségek miatt, egy földre kerülő 50 kilós nőt pedig egy nyugdíjas “a kis papucsával még jól megtapos”.

“Ott még nem tartunk, hogy fegyvert fognak, (…) de ne is jussunk el idáig” – fogalmazott.