Ne hagyja magát átverni, ha neten vásárol

Visszaigazolta-e a fogyasztóval megkötött szerződést a webáruház? Közzétette-e, hogy a békéltető testületekkel köteles együttműködni? Elhelyezte az online vitarendezéshez kapcsolódó linket a honlapon? Ha nem, ismételt jogsértésnél, emelt összegű fogyasztóvédelmi bírságot kaphatnak.

Magyarországon már több mint három éve, a webáruházaknak egy sor információt meg kell adniuk kötelezően a honlapjukon a fogyasztók számára. Ide tartozik többek között a panaszkezelési módról, a békéltető testülethez való fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postacíméről szóló tájékoztatás és megannyi, további tájékoztatás – közölte a Buidapesi Békéltető Testület (BBT).

Felhívták a figyelmet arra: nem árt a vállalkozásoknak mindezekre kiemelten figyelniük, hiszen idén az egyre növekvő e-kereskedelem került a fogyasztóvédelem fókuszába. Érdemes ezért minden szükséges információt tételesen és egyértelmű, közérthető megfogalmazással szerepeltetni.

Kötelező a részletes tájékoztatás

Ezekről több jogszabály is tartalmaz rendelkezéseket, mint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló (45/2014. II. 26.) kormányrendelet, vagy éppen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló (2001. évi CVIII.) törvény.

A BBT közölte: már az is jogsértésre adhat okot adott esetben, ha például a tárhelyszolgáltató székhelyéről, telephelyéről vagy e-mail címéről szóló tájékoztatás marad el, vagy éppen, ha a fizetési kötelezettséggel járó megrendelések esetében nem alkalmaznak külön figyelmeztetést.

Nyilvános a feketelista – megnézheti, honnan ne vegyen

A súlyos jogsértést elkövető webáruházak nyilvános listájából az is látszik, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság gyakorlata szerint már a honlapon kell tájékoztatást adni a vállalkozásokat a békéltető testületi eljárásban terhelő együttműködési kötelezettségről is.

Sőt, ha később ezt az együttműködési kötelezettséget az érintett cég megsérti, így nem küld írásos nyilatkozatot az eljárásban a békéltető testületnek az adott ügyről, vagy nem biztosítja egyezségkötésre jogosult személy részvételét a meghallgatáson, akkor kötelező bírsággal (még kis- és középvállalkozások esetében is, már az első jogsértésnél) kell szembenéznie. Online vitarendezési eljárásban a személyes megjelenésre nincs szükség, ám ott sem lehet eltekinteni attól, hogy a vállalkozás többek között az üggyel kapcsolatos álláspontját és bizonyítékait az eljáró békéltető testület rendelkezésére bocsássa írásban.

Stockphoto - bírói kalapács - igazságszolgáltatás - ítélet

Ugyanezzel függ össze, hogy el kell helyezni a webáruház internetes címén az uniós békéltető honlapra mutató linket könnyen elérhető módon, továbbá tájékoztatniuk kell a fogyasztókat magáról a békéltető honlap létezéséről, és arról, hogy az használható a viták rendezéséhez.

Nem lehet titkos az e-mail cím

Kötelező emellett megadni magát a webáruház e-mail címét is. Ez alól nincs kivétel, és ez a kötelezettség az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett, minden Európai Unióban letelepedett kereskedőre vonatkozik. Ezzel szemben, különösen egyes légitársaságok vagy más nagyobb szolgáltatók e-mail címét nagyon nehéz fellelni, mivel rendszerint panasz űrlapokon keresztül biztosítják a panasztételt, holott ez még önmagában kevés és ebben a formában nem elegendő.

Az indokolás nélküli elállási jogról szóló kötelező információkat szintén nagyon fontos szerepeltetni a webáruház honlapján. Több esetben került sor jogsértés megállapítására azért, mert nem volt megfelelő az erről szóló tájékoztatás, így például kizárták az indokolás nélküli elállást arra az esetre, ha a termékben károsodás következett be, az megsérült, esetleg nem volt meg az eredeti, bontatlan csomagolás vagy a fogyasztó azt a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó mértékben használta. Ezek a szerződési feltételek jogszabálysértőek, sőt felvetik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma megsértését is.

Stockphoto - Repülõgép - Repülés - Utas - Fedélzet - Felszállás - Nyaralás

A repülőtársaságok is kötelesek weboldalukon könnyen elérhetővé tenni e-mail címüket.

Emellett, a webáruházból való rendelésnél, legkésőbb a megrendelt termék átvételekor a vállalkozásnak tartós adathordozón (pl. CD, DVD, pendrive, az ügyfél saját merevlemeze a számítógépén stb.) vissza kell igazolnia a fogyasztónak a megkötött szerződést, és ebben meg kell adni az előzetesen tájékoztatás köréhez tartozó kötelező információkat is, kivéve, ha az már megtörtént a szerződés megkötése előtt.

Több webshopban biztosítják továbbá azt is, hogy a vásárló az indokolás nélküli elállási jogra vonatkozó nyilatkozatát beküldhesse közvetlenül az internetes honlapon keresztül. Fontos tudni, ilyen esetben szintén vissza kell igazolni azt a fogyasztó számára, hogy elállási nyilatkozata megérkezett! Ennek elmulasztása ugyancsak jogsértést vet fel.

Világos, egyértelmű tájékoztatás

Legalább ilyen fontos, hogy a kellékszavatosságra, termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről és  az esetleges jótállás fennállásáról és annak feltételeiről szóló tájékoztatást ugyanúgy elhelyezzék, méghozzá úgy, hogy a fogyasztó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség. Ha pedig az adott termék kötelező jótállás hatálya alá esik, úgy a jótállási jegyet is át kell adni a fogyasztónak, legkésőbb a kiszállításkor.

Stockphoto - dühös - vásárló -felhasználó -rossz laptop - mobiltelefonálás

A webáruházaknak tehát többek között a fentiekről megfelelően tájékoztatniuk kell a vásárlókat a tudatos döntések meghozatala érdekében, ellenkező esetben ezek elmaradása fogyasztóvédelmi bírságot vonhat maga után. A mikro-, kis- és középvállalkozások első alkalommal figyelmeztetést kapnak, azonban ismételt jogsértésnél már emelt összegű lehet a bírságösszeg.

Fogyasztóvédelmi tapasztalatok

A Budapesti Békéltető Testület kizárólagos illetékességgel rendelkezik Magyarországon az internetes vásárlásból fakadó, határon átnyúló fogyasztóvédelmi ügyek (kivéve a pénzügyi tárgyúak) intézésére, emellett online tanácsadó pontként segíti a feleket, ha bármilyen kérdésük van. A tapasztalatok alapján is látszik, hogy egyre többen élnek a lehetőséggel, és azzal, hogy költségkímélő módon, a személyes megjelenést nem igénylő eljárásban egyezzenek meg a vállalkozással az Európai Bizottság által létrehozott, uniós békéltető honlapon.

Bővebben a témáról itt olvashat.