Már hat szolgáltató kínál olcsó internetet

 

Már hat szolgáltatónál került be a kínálatba az úgynevezett Digitális Jólét Alapcsomag. Ezt elsősorban azoknak ajánlják, akik eddig azért nem interneteztek, mert túl drága volt az előfizetés. Az alapcsomag azonban olcsóbb az eddigi legkedvezőbb ajánlatoknál is. Van olyan szolgáltató, amelyiknél már havi ezer forintért internet előfizetéshez lehet jutni.

Már jó pár szolgáltatónál kint van a Digitális Jólét Alapcsomag védjegyet jelző tábla. Egy férfi a Híradó stábjának azt mondta, hogy kifejezetten olcsó szolgáltatást keresett, és végül egy Digitális Jólét Alapcsomag szerződést kötött.

“A családom volt olyan galád, és meglepett karácsonyra egy tablettel. És rácuppantam az az igazság, megszerettem. És sajnos még a könyveket is emiatt egy kicsit félreteszem, és inkább tabletozom. Ez meg internetkapcsolat nélkül meglehetősen nehézkes” – magyarázta Horváth Péter.

A Digitális Jólét Alapcsomagot személyesen, vagy telefonon tudják megrendelni azok, akiknek eddig nem volt internet-hozzáférésük. Erről szóban vagy írásban is nyilatkozhatnak. Ezután ellenőrzik, hogy a megrendelő lakcímén be lehet-e kötni az internetet. Ha igen, akkor rögzítik a megrendelést és elindul a csomag létesítése.

“Ez 30 mbit/s-os internetsebességet jelent. A cégünknél ez a belépőtermék, ami nagyon komoly szélessávú internetezést tesz lehetővé. Ezt a Digitális Jólét Csomagra jogosult előfizetők, leendő ügyfelek számára, akik korábban nem rendelkeztek internetelőfizetéssel, 20 százalékos kedvezménnyel nyújtjuk” – tájékoztatott a UPC Magyarország Kft. szabályozási igazgatója, Kozma Zsolt.

Már az egyik legnagyobb mobilszolgáltatónál is lehet Digitális Jólét Alapcsomagot igényelni. Így akiknek eddig nem volt mobilinternetük, most kedvezményesen köthetnek új szerződést – ugyanúgy, mintha új mobil előfizetést írnának alá.

“Bejönnek az üzletbe, valamilyen módon ellenőrizzük, hogy az elmúlt 1 évben volt-e mobilinternet előfizetésük. Ha nem, akkor jogosultak erre a tarifára, ami azt jelenti, hogy 15 százalékkal olcsóbban mobilinternetezhetnek, mint a legolcsóbb, kedvezőbb tarifánk” – részletezte a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója, Kutas István.

A Digitális Jólét Alapcsomag célja éppen az, hogy akik eddig a magas árak miatt nem tudtak előfizetni, most az eddigieknél is olcsóbb internet-szerződést köthessenek. A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta: az internethasználatnak szerepe van a polgárok közötti esélyegyenlőtlenségek oldásában is.

“A digitalizáció azáltal nyer értelmet, hogy külön-külön minden ember személyes előrelépésének, gyarapodásának, előrejutásának az egyik legkézenfekvőbb eszköze. Ha ahhoz segít hozzá mindenkit, hogy a saját maga személyes jóléte legyen nagyobb és legyen több” – mondta a Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás.

A Digitális Jólét Alapcsomag már hat magyarországi szolgáltatónál megrendelhető. A tervek szerint 2018 végéig minden településen elérhető lesz az ingyenes, szélessávú wifi szolgáltatás is.