Zenei fesztiválok kevesebb alkohollal – Valahol megpróbálják

 

Merész törvényt fogadtak el a világ első számú alkoholizáló nemzetében a zenei fesztiválok előtti időszakban. Litvániában a nyár elejétől tilos alkoholt hirdetni, és a szeszes italok mennyiségét is jócskán korlátozták a nyilvános rendezvényeken, így a fesztiválokon is. A tervet már európai országokban is letesztelték, de a két legnagyobb kérdés az, hogy mit szólnak ehhez a litvánok, és hogy mennyire működőképes a kezdeményezés európai viszonylatban? Cserébe egy olyan rendezvényt kínálnak, ahová az emberek zenét hallgatni mennek, és jobb esetben saját lábukon távoznak a koncertekről.

Az elmúlt 5 esztendőben olyan világhírű zenészek léptek fel először Litvániában, mint Lady Gaga, a Red Hot Chili Peppers vagy a The xx, így az ország  a Szovjetunióból való kiválás után két évtizeddel végre felkerült a nyugati zenei piac térképére. Ez persze nem valósulhatott volna meg a nemzetközi alkoholos szponzorok, főként a sörgyártó cégek nélkül. A vilniusi kormány viszont június 1-jén egy olyan törvényt fogadott el, amellyel meggátolják ezeket a reklámozókat.


“Nem tudtunk volna a hirdetési pénzek nélkül olyan neveket hívi a fesztiválokra, mint Ellie Goulding, Moderat vagy Nicholas Jaar, hiszen ezek a sörgyártó cégek voltak az egyetlenek, akik hajlandóak voltak befektetni a kortárs zenébe” – mondta az egyik legforgalmasabb vilniusi klub igazgatója, aki nyáron saját fesztivállal örvendezteti meg a főváros lakóit.

A sör és az élő zene általában kéz a kézben járnak. Persze nem kulturális alapon, hanem pénzügyi szempontból. A Sziget fesztivál fő támogatója is a Dreher, emellett a Bacardi, a Jack Daniels, a Borháló borkereskedés, az Unicum és a Rézengyal is előszeretettel fektet be hazánk világszerte elismert fesztiváljának költségvetésébe. De míg mi és a többi hasonló európai fesztivál italokat reklámozunk a támogatásért cserébe, a litvánok drámai mértékben fogyasztják ezeket a szeszes italokat.

A Nemzetközi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint egy litván állampolgár évente átlagosan 18,2 liter tiszta alkoholt fogyaszt el – kétszer annyit, mint egy átlagos európai. Így Litvánia nem csupán Európa legtöbbet ivó országa lett, hanem világszerte is ők isszák a legtöbb alkoholt.

Az újonnan választott kormány, melyet a Gazdálkodók és Zöldek Szövetsége vezet, kifejezetten alkoholmentes álláspontot képvisel. A párt vezetője, Ramūnas Karbauskis büszkén bejelentette, hogy ő egész életében még egy csepp alkoholt sem fogyasztott, és ezt az utat az egész országával szeretné megismertetni. A politikus előéletét ismerve senkit sem ért meglepetésként, amikor a kormány hozzáfogott az ország alkoholpolitikájának “újraindításához”.

Már a parlament is elfogadta az új törvényt

A júniusban elfogadott törvényjavaslat szerint az alkoholos hirdetéseket megtiltják, az alkoholfogyasztás korhatárát 18-ról 20 évre emelték és a nyilvános rendezvényeken – például a zenei fesztiválokon – 20 év alatt semmi sem vehet alkoholt, attól függetlenül, hogy milyen országból jött.

Az alkohol árusítását is szigorú keretek közé szorították, hétfőtől szombatig reggel 10-től este 8-ig lehet szeszes italt vásárolni, vasárnap pedig csak délután 3-ig.

Maga a korhatár nem olyan botrányos döntés, hiszen Izlandon is 20 éves kortól lehet szeszes italt fogyasztani. Európa többi országában megmaradt a jól bevált 18 éves korhatár, bár pár országban a sör és a bor fogyasztása 16 éves kortól megengedett. A hirdetések betiltása sem új keletű, Norvégiában, Franciaországban és Oroszországban is betiltották a szeszes italok hirdetését. Aki szigorúnak tartja a “méregtelenítő törvényt”, annak nem árt egy pillantást vetnie az eredeti törvényjavaslatra, ami en bloc megtiltotta volna az alkohol árusítását a nyilvános rendezvényeken.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

De az “enyhébb” törvény is sok helyen kiütötte a biztosítékot. Több mint 40 zenei szponzor és művész aláírta azt a nyilvános levelet, melyben arra kérik a parlamentet, hogy vessék el az új törvényjavaslatot. Május 16-án Litvánia leghíresebb rockbandája, a Freedom for Rock ‘n’ Roll ingyenes koncertet adott a parlament mellett, és azt üzenték: mindenkinek joga van eldönteni, hogy akarnak szórakozni – alkohollal vagy józanul. Ez volt az első fontos kormányellenes koncert Litvániában, ahol utoljára a Szovjetunió ellen tüntettek koncertsorozatokkal.

Sokan a közösségi felületeken osztották meg rosszallásukat, így tette ezt Rimvydas Valatka vilniusi újságíró is, aki egyben a 1990-es Litván Függetlenségi Törvény egyik aláírója is: ”Huszonhét évvel ezelőtt a rockzene volt a szabadságharcosok legnagyobb fegyvere. Sosem gondoltam volna, hogy egy hasonló koncertre lehet szükségünk a saját kormányunkkal szemben” – ragadta meg a lehetőséget a zsurnaliszta.

Ki tud alkohol nélkül szórakozni?

Míg az italokat a 20 éven felüli litvánok problémák nélkül vásárolhatják és fogyaszthatják, a zenei fesztiválokon kissé más a helyzet. A fiatalok természetesen nem jutnak annyi alkoholhoz, mint korábban, de az alkoholos hirdetések kitiltása miatt a fesztivál szponzorai is megfogyatkoznak. A parlamentben folytatott heves vita során az is felvetődött, hogy egyáltalán szükség van-e az alkoholra a koncerteken és a fesztiválokon.

A legnagyobb fesztiválok is felfigyeltek a józan bulizás előnyeire. Az Egyesült Államokban szervezett Bonnaroo fesztiválon “józan sarkokat” neveztek ki, ahol naponta négyszer összegyűlnek az emberek, és józanul hallgatnak jenét. Ők többnyire alkoholisták és drogfüggők, akik reményeik szerint maguk mögött hagyták a tudatmódosító szerek világát, és csak a zenéért váltottak jegyet a rendezvényre.

“Higgyétek el, a zene teljesen másképp hangzik, ha józanul hallgatjuk” – állítja Simonas Dailidė, az alkoholmentes Varom zenei fesztivál rendezője, aki elmesélte, hogy már sok litván fesztiválon megfordult már, de sok józan emberrel még nem találkozott, főképp nem éjszaka.

Dailidė hajdanán még a kemény italozók soraiba tartozott, de idővel megcsömörlött a részeg fesztiválozóktól, ezért elindította a Varomot, hogy megmutassa: máshogy is lehet fesztiválozni. A fesztiválnak 2013 óta Litvánia legnagyobb neveit sikerült meghívnia a rendezvényeire, egyetlen művész sem utasította még őket vissza.

A jegyek bevételéből éppen ki tudják fizetni a fellépőket, de a a hirdetések terén alkalmazott erkölcsi kódexük nem aratott sikereket gazdasági téren. A szrvezők elmondásai szerint hobbiból szerveznek, nekik már nem szokott pénz maradni a bevételből.

A fesztivált szervező Dailidė is támogatja a litván kormány új alkoholtörvényét. “Egyetlen országban sem isznak annyit az emberek, mint nálunk. Nem hagyatkozhatunk más országokra, nekünk kell megoldást találnunk a problémáinkra. Litvániának drasztikus változásokra van szüksége, és ha sikerrel járunk, mi mutathatunk példát az egész világnak” – mondta.

Korlátozás helyett az oktatást ajánlják

A nagyobb zenei rendezvények szervezői már korántsem ilyen optimisták. Úgy vélik, hogy Litvániának nem kellene hirdetni nemzetközi szinten a felelősségvállalást, mert a naiv kezdeményezés csúfos kudarccal végződhet.

Fesztiválozók távoznak a budapesti Hajógyári-szigetről 2015. augusztus 17-én, miután véget ért a Sziget fesztivál.MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

“A koncertek költségvetésében kulcsfontosságú szerepet játszik a sörök és az alkoholtartalmú italok árusításából származó bevételi forrás, ezért egy alkoholtilalom esetén a szervezők kénytelenek lesznek felemelni a jegyárakat” – magyarázta Aleksandras Karablikovas, a legnagyobb vilniusi koncertek szervezője, aki Elton John-t, Lady Gagát és a Depesche Mode-ot is elcsábította Litvániába.

Szerinte a korlátozások nem fogják elérni a várt hatást, hiszen a litvánok az elmúlt években igenis sokat változtak. Rengetegen futnak, és egyre többen törődnek az egészségükkel. Meglátása szerint nem akadályozni kell az embereket, hanem rá kell őket venni arra, hogy többet foglalkozzanak magukkal.