Soros állhatott a Politico álhíre mögött

 

Azt állította a Politico brüsszeli hírportál, hogy a NATO vezetése bizalmatlan a magyar kormánnyal szemben az Oroszországhoz fűződő kapcsolata miatt. A NATO ezt cáfolta. Az M1 Unió28 című műsorában azt elemezték, hogy mi állhat az álhír hátterében.

A brüsszeli Politico hírportál szerint a NATO-ban megbízhatatlan országnak tartják hazánkat, ezért nem osztanak meg a magyar kormánnyal bizalmas információkat. A portál ezt egy volt NATO-tisztviselőre hivatkozva írta. A cikk szerint azért, mert hazánk jelentős orosz befolyással bír.

„Itt arról van szó, hogy állítólag, bizonyos bizalmas információkat a NATO, vagy a NATO-szövetségesek nem osztanak meg, vagy nem szívesen osztanak meg Magyarországgal amiatt, mert Magyarország különleges viszonyt ápol kelet-európai, vagy ázsiai országokkal, tehát olyan országokkal, mint Kína és Oroszország, amelyek katonapolitikailag esetleg konkurenciát jelentenek az Észak-Atlanti Szerződés szervezetének” – nyilatkozta Tóth Norbert nemzetközi jogász.

Nőtt a hazánkba küldött orosz hírszerzők száma

Egy volt amerikai diplomata úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt pár évben 50-100 főről több mint 300-ra nőtt a hazánkba küldött orosz hírszerző. A portál megszólaltatta Katrein Ferencet is, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatalban majd az Alkotmányvédelmi Hivatalban töltött be vezető beosztást.

2013-ben leszerelt, mert mint mondta, nem tudott azonosulni a szolgálat által képviselt értékekkel.

Katreint hazaárulásért is feljelentették

Katreint egy korábbi interjúja után hazaárulásért is feljelentették, miután az Alkotmányvédelmi Hivatalon belüli állítólagos belső problémákat hozott nyilvánosságra. Emellett azt is mondta: az Orbán-kormány megválasztása óta teljesen megszűnt a bizalmas információcsere a magyar és a nyugati hadseregek között.

Tóth Norbert szerint, aki ilyeneket állít, az nem ismeri a NATO működését. „Jól látható az, hogy semmilyen módon nem ismerik a valóságot, tehát nem így működik a NATO. Ez egy érdekes értékközösség, Magyarország pontosan tudja, hogy melyek a kötelezettségei a NATO-partnerekkel szemben, a szövetségeseivel szemben” – mondta a szakértő.

Soros Györgyhöz köthető magyar portál cikkeit használta fel a Politico

A Politico több, Soros Györgyhöz köthető magyar portál cikkeit is felhasználta, például a 444.hu egyik korábbi írását. A mostani cikk megjelenése után a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László kijelentette, hogy a magyar kormányfő az emberek biztonságával seftel. Csakhogy bizonyítékként éppen a Politico, valamint a 444.hu korábbi írásait hozta fel példának.

Brüsszel, 2017. június 1. Az Európai Bizottság által közreadott képen Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke vitaindító beszédet mond az Európai Bizottság által szervezett 17. Brüsszeli Gazdasági Fórumon Brüsszelben 2017. június 1-jén. (MTI/Európai Bizottság/Jennifer Jacquemart)

(MTI/Európai Bizottság/Jennifer Jacquemart)

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint egyértelműen látszik, hogy amit Magyarországról állítanak, az álhír, a háttérben pedig Soros György áll.

„Arról van szó, hogy gyárt egy álhírt az itteni, Soros György által finanszírozott sajtótermék, amelyet ezt követően külföldön nemzetközi lapok is átvesznek és tényként kezelnek, miközben egyáltalán nem igazak azok a hírek, nem megalapozottak és különböző balliberális véleményeken alapul. Ez egy nagyon komoly veszélyt jelent, hiszen, hogy ha ilyen hírek jelennek meg, akkor a magyar szerepvállalást azok hátrányosan érinthetik és bizonyos tárgyalások során, különböző akciók, bevetések során még hátrányt szenvedhet ebből Magyarország” – nyilatkozta Deák Dániel.

 

A NATO cáfolta a brüsszeli lapban megjelenteket

A NATO határozottan cáfolta a brüsszeli lapban megjelenteket. Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete a Magyar Időknek azt írta: Magyarország értékes tagja a katonai szövetségnek, és minden bizalmas információhoz hozzáfér, amihez a többi tagállam is.

A NATO közleménye külön kiemelte Magyarország koszovói és afganisztáni szolgálatait, emellett pedig hangsúlyozták Magyarország szerepét a NATO keleti régiójának kollektív védelmében. „Én azt hiszem, hogy nem Magyarország és a NATO között van valamilyen konfliktus, hanem egyébként az Európai Unió és a NATO között. Ahol konfliktus van, az inkább az Európai Unió egésze. Nem egyértelmű a NATO számára, hogy egy esetlegesen létrejövő európai hadsereg, az mennyire a NATO-t kiegészítő, illetve mennyire azzal párhuzamosan akarna működni” – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Többek között a NATO-val kapcsolatos hírek miatt is hívták össze az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát, amelynek ülésén végül a kormánypárti képviselők nem vettek részt. A testület szocialista elnöke botrányosnak nevezte a távolmaradásukat. Németh Szilárd a testület fideszes alelnöke korábban azonban jelezte: azért nem vesznek részt rajta, mert a napirendi pontok alapján úgy tűnik, hogy az ülést Soros György hívhatta össze, a témák ugyanis a milliárdos hálózatának hazugságain alapulnak.