Szakértő: Az izraeliek nem gondolták át, mint csinálnak

 

Hosszabb csendet garantálhat a Közel-Keleten Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő reményei szerint, hogy Izrael leszerelte a Jeruzsálemben felállított fémvizsgáló kapukat.

A szakértő az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, az izraeliek nem gondolták át, hogy mit is csinálnak, hiszen a kapuk nem jelentenek nagyobb biztonságot

Ugyanakkor az arabok felháborodása is képmutatás volt, mert minden arab szent helyre motozás és átvizsgálás után lehet bejutni – tette hozzá.

Gyarmati István szerint az ügy része annak, hogy Irán vezetésével Izraelt megpróbálják belekeverni az szíriai-iraki konfliktusba, folyamatosan provokálják a zsidó államot.