Az egyetemisták többsége dolgozik tanulmányai mellett

 

A magyar egyetemi hallgatók 58 százaléka dolgozik tanulmányai mellett, a külföldi hallgatóknál ez az arány 26 százalék - írta a Népszava, a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatása alapján.

Az elsőéves diákok átlagosan 18 órányi munkát végeznek egy héten, a képzés előrehaladtával a munkával töltött idő hosszabbodik. A korábban vizsgált harmadévesek 2014-ben még átlagosan heti 17,6 órát, 2015-ben 20,1 órát, 2016-ra pedig már 24,8 órát dolgoztak – idézi a lap az egyetem legfrissebb Karrierterv című kutatásának eredményeit.

Hozzáteszi: ezt a problémát a kormány is felismerte, és a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégia megoldást kínál arra, hogy a hallgatók kevesebb egyetemi jelenlétet igénylő, távoktatási (pl. levelező vagy digitális, online elérhető) rendszerben tanulhassanak.