Újabb támogatást ajánlott Görögországnak az EU

 

Az Európai Unió 209 millió eurós (65,2 milliárd forint) új támogatást ajánlott Görögországnak a menekültek megsegítéséhez, hogy Athén az országban ragadt menekülteknek béreljen szállást, illetve hozzájáruljon hétköznapi szükségleteik fedezéséhez, amit bankkártyával fizetnének ki.

Mintegy hatvankétezer menekült és menedékkérő, többségében szíriai, afgán és iraki tartózkodik Görögországban azóta, hogy az európai országok lezárták előttük határaikat tavaly márciusban. Többségük zsúfolt táborokban él rossz körülmények között, ahol nem ritkák az erőszakos cselekmények.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) közösen bejelentett terv szerint huszonkétezer lakást bérelnek különböző városokban Görögország szárazföldi területén, illetve mintegy kétezer lakást a görög szigeteken. A program eredményeképpen 2017 végére már mintegy harmincezer menekült él majd bérelt lakásban – közölte az Európai Bizottság.

A segélyek egy részét arra fordítják, hogy a menekültek havonta bankkártyájukra segélyt kapjanak olyan szükségleteik fedezésére, mint az élelmezés, a gyógyszerek és a tömegközlekedés. Az újabb finanszírozással megkétszereződik, 401 millió euróra emelkedik a Görögországnak nyújtott rendkívüli uniós támogatás.