Halász: Tűrhetetlen, ahogy Vona a nyugdíjasokon gúnyolódik

 

A Fidesz arra szólította fel Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy kérjen bocsánatot a nyugdíjasoktól, a kormánypárt szerint ugyanis a politikus egy Facebook-bejegyzésével hárommillió időskorút sértett meg.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felelevenítette a bejegyzést, amelyben Vona Gábor rendszeresnek nevezte, hogy “hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a 20. század minden traumáját”.

A Jobbik elnöke írt az egyik utcai fórumán tapasztaltakról is – idézte a szóvivő -, és úgy jellemzett egyes ott megjelent nyugdíjasokat, hogy “a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”, miközben húzták a kis bevásárlókocsijukat.

“Vona Gábor a nyugdíjasokon gúnyolódik”

Halász János tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte, ahogy “Vona Gábor a nyugdíjasokon gúnyolódik”, és “tűrhetetlen stílusban minősítgeti őket”. A szóvivő szerint az írásból kiderül, hogy az ellenzéki pártelnök hogyan gondolkodik valójában a nyugdíjasokról, “gúnyolódik a remegő kezükön, bevásárlókocsijukon, fejükre olvassa az öregedést, a 20. század gyötrelmeit és veszteségeit, és azt is, hogy véleményük van a világról”.

Az MSZP-n belüli belharcokról, az ellenzéki párt egyes politikusainak Fidesszel való esetleges “kollaborálásáról” szóló sajtóhírekre Halász János kérdésre úgy reagált: baloldali belügy, “semmi közünk hozzá”, “nem foglalkozunk olyan sületlenségekkel, amelyekkel ők próbálnak egymásnak üzengetni”.

Szavai szerint a baloldalon “nagyotmondóverseny indult”, Botka László, Molnár Gyula, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is úgy próbál kitűnni, hogy “nagyokat nyilatkozik”. “Ez az ő dolguk. (…) Nekünk más dolgunk van, nekünk Magyarország, a magyarok biztonságával, a családok gyarapodásával kell foglalkoznunk” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője.