A kisvasutak fejlesztése más vágányra került

 

Újraosztották a tavaly decemberben a kisvasutak turisztikai célú fejlesztésére jóváhagyott 10 milliárd forintot, ezzel a kormány újabb lépést tett a keskeny nyomtávú kisvasutak közlekedésbiztonságának javításáért, infrastruktúrájának fejlesztéséért - hangsúlyozta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Felidézte, hogy tavaly decemberben a turisztikai célú keskeny nyomtávú kisvasutak fejlesztésére a kormány 10 milliárd forintot hagyott jóvá a MÁV-nak, a legújabb kormányhatározatban ezt az összeget újraosztották, ezzel a fenntartó, üzemeltető erdészeteknek, önkormányzatoknak, a Győr-Sopron Ebenfurti Vasútnak (GYSEV) is biztosítanak lehetőséget.

A kormánybiztos felsorolta, hogy a 10 milliárd forintból 6 milliárd forint jut az erdészeteknek, 1,4 milliárd forint a MÁV-nak, és 2,5 milliárd forint a többi fenntartó által üzemeltetett kisvasutaknak. A forrást a pályák megújítására, járműkorszerűsítésre, köztük prototípus kialakítására, illetve kisvasúti vonalhosszabbítás tervezésére lehet fordítani.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben alig jutott forrás a kisvasutak karbantartására, a járművek elhasználódtak, beavatkozás nélkül 1-2 éven belül balesetveszélyessé válhatnának a kisvasutak, ezért döntött a kormány a 10 milliárd fejlesztési forrásról.

A kormánybiztos példaként említette, hogy első ütemben 2017-2018-ban megújulnak a MÁV gyermekvasúti, a GYSEV nagycenki, a lillafüredi, a gyöngyösi és a királyréti állami erdei vasutak, a kemencei erdei múzeumvasút, a debreceni Zsuzsi erdei vasút és a balatonfenyvesi gazdasági vasút pályája és járművei. A kisvasúti mozdonyok, vagonok prototípusainak fejlesztésére 700 millió forint ad a kormány.

A kormány döntött arról is, hogy elkészítteti a kisvasúti fejlesztésre vonatkozó terveket is. Megtervezik a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőig tartó szakaszát, a nagycenki kisvasút meghosszabbítását Fertődig, a kemencei és a királyréti vonal folytatását, illetve a Vál-völgyi kisvasút továbbvezetését Bicskéig, Lovasberényig, a lillafüredi pályarekonstrukciót, és elkészül a Nyíregyháza-Sóstó szakasz megvalósíthatósági tanulmánya. A tervek kidolgozása után dönt majd a kormány, legkorábban 2018 végén, a megtervezett fejlesztéséről, a munkák ütemezéséről – közölte a kormánybiztos.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Vál-völgyi kisvasút meghosszabbításának tervezésére 240 millió forintot szánnának. Ha a tervek megvalósulnának, azzal a felcsúti kisvasút összekapcsolódna a jelentős idegenforgalmat lebonyolító velencei térséggel.

Révész Máriusz kiemelte, hogy a turisztikai vonzerőt jelentő fejlesztésektől az utasszám további növekedését várják. A magyarországi 21 kisvasúton 2016-ban 1,38 millióan utaztak, ami az előző évhez képest 14,8 százalékos növekedés.