Indul a roham az albérletekért – ilyen árakra lehet számítani

 

A héten ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, amely lényegében az albérletszezon kezdetét is jelenti - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely bemutatja, hogy a magánszemélyek az albérletszezon kezdetén - július közepén - mennyiért hirdették a kiadó lakásaikat Budapesten és a legnagyobb egyetemvárosokban.

Egy hét alatt 5 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ahol átlagosan 150 ezer forintos árral díjjal indul az albérletszezon. Szegeden 90 ezer forintért, Győrben 99 ezerért, Debrecenben 84 ezerért, Pécsen 82 ezerért, Miskolcon pedig 68 ezerért kínálják a lakásokat. Az albérletszezon után mérséklődhetnek a díjak a kínálat függvényében.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a kínálat alakulásából is látható, hogy a lakástulajdonosok készültek a szezonra: Budapesten a kiadó lakások kínálata július közepén az egyik hétről a másikra 5 százalékkal nőtt, így július végén már több mint 2500 lakás volt a kínálatban.

A szakértő szerint a kínálat bővülésére nagy szükség van, mert a ponthatárok kihirdetésének másnapján elindul a roham a kiadó lakásokért. „Az oktatási intézmények közelében található és legjobb áron kínált lakások órákon belül bérlőre találnak. Azok a diákok, akik későn kapcsolnak, már csak drágább vagy a kevésbé népszerű helyeken található ingatlanok közül tudnak válogatni.” – fogalmazott Balogh László.

Budapesten 150 ezer forint az átlagos bérleti díj

A fővárosban az átlagos havi bérleti díj 150 ezer forint a kínálati piacon, ez a legfrissebb adat, azaz innen rajtol az albérletszezon. “Budapesten belül továbbra is vannak jelentős eltérések. A budai kerületek közül az I-ben 193 ezer forint az átlagos bérleti díj, a II. kerületben 180 ezer forint, míg a V. kerület a legdrágább a 228 ezres átlaggal. Az egyetemekhez közel lévő IX. vagy XI. kerületi lakásoknál az átlagos bérleti díj egyaránt 145 ezer forint, de a külső kerületekben, például a XXI. kerületben, Csepelen csak 90 ezer forint az átlag az ingatlan.com elemzése szerint.

A vidéki nagyvárosokban olcsóbbak a lakások

Szegeden az átlagos albérletár havi 90 ezer forint. Pécsen a lakást kiadók átlagosan 82 ezer forintot kérnek egy hónapra. Győrben 99 ezer forint volt az átlag július közepén, míg Debrecenben 84 ezer forintot tett ki. Miskolc olcsóbb, ott 68 ezer forintért lehet bérelni lakást. Balogh László azt mondta, hogy mind a téglaépítésű, mind a panelek iránt jelentős ebben az időszakban. A diákok egy része pedig a nagy – akár 100-150 négyzetméteres 3-4 szobás – alapterületű lakást keres, amelynek magasabb bérleti és fenntartási díját többen fizetik.

Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy bár a július végétől augusztus végéig tartó albérletszezonban emelkedtek az árak, de a rohamot követő 6-9 hónapban az albérletárak néhány ezer forinttal akár mérséklődhetnek is.

Az árakat ugyanis meghatározza a kiadó lakások száma: tavaly július-augusztusban például több mint 1000 lakással nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ami az átlagos bérleti díjakat 140 ezerről 130 ezer forintra mérsékelte. Ez a forgatókönyv pedig a szezon lecsengése után, azaz ősszel ismét megvalósulhat.