A tényfeltárás fekete öves mesterei nem ismerik fel a Dagály Strandot és a vizes vb helyszíneit

 

Folyamatosan beszámoltunk a hirado.hu portálon olvasóinknak arról, hogy a kormánykritikus médiában a vizes vb kezdete előtt kendőzetlenül drukkoltak annak érdekében hogy a világbajnokság sikertelen legyen. Ezért ezen médiumok álhírek gyártásától és teljesen megalapozatlan állítások közzétételétől sem tartózkodtak, mindenképpen be akarták bizonyítani, nagy a baj. Annak ellenére, hogy napi rendszerességgel, egymásra hivatkozva, kitartóan mutatták be a világbajnokság vélt hiányosságait, komoly eredményt nem tudtak felmutatni, hiszen mind a helyszíneken, mind a televízió-képernyők előtt naponta tíz- és százezrek drukkolnak a magyarok sikeréért.

De ha nem ment a világbajnokság hiteltelenítése jó előre, attól a tényfeltárás feketeöves mesterei még megpróbálják a lehetetlent és bebizonyítani olvasóiknak, hogy Katinka aranyérme ide, vagy a 400 méteres férfiváltó meglepő bronzsikere oda, a magyar vizes vb-vel továbbra is nagy gondok vannak.

Ma az Átlátszó c. tényfeltáró online portál újságírója például olyat kérdezett a közmédiától, melyből egyértelműen kiderül, csak a saját negatív beállítódásuk miatt nem győződtek meg az általuk megfogalmazott állításokról előre: a portál újságírónője ugyanis azt kérdezte, hogyan lehet, hogy a TV2-csoporthoz tartozó FEM3 csatorna forgathat hivatalos FINA-helyszínen, miközben mások nem?

A felvetés nyilván azt akarta erősíteni, hogy a TV2-csoporttal oktalanul kivételez a közmédia, holott a válasz ennél megint sokkal prózaibb: a TV2 ugyanis a Dagály Strand medencepartjáról jelentkezett be, a háttérben a Duna Aréna illusztrációjával.

Picike helyismerettel azonnal eldönthető lett volna a kormánykritikus újságírónőnek is, hogy ez nem közvetítési helyszín, hanem egy strand, de ehelyett a szokott utat választva megint csak az történt, hogy egy valótlan, légből kapott tényállítással igyekeztek mindenképpen bebizonyítani, valami már megint nincs rendjén vizes vb körül, és ebben természetesen a közmédia is érintett.

Pedig az igazság megint sokkal egyszerűbb: ahol nem versenyeznek, ott foroghat a kamera, bárkié, nem csak a TV2-é. Akár a Duna Arénával a háttérben.