Hátrányos helyzetű gyerekek szurkolhattak a vizes vb-n

 

Hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban nevelkedő és fogyatékkal élő gyerekek szurkolhattak ma délelőtt a magyaroknak az úszó előfutamokon - hangzott el az M1 Híradóban.

Az UNICEF támogatásával több mint 1100 gyerek ülhetett be a Duna Aréna lelátóira. A cél az volt, hogy a gyerekek lássák, hogy kitartással, mi mindent lehet elérni. ”Nagyon jól éreztük magunkat, hát, Hosszú Katinkának nagyon örültem, hogy benne volt a versenyszámban és hát meg is nyerte” – hangzott el a Híradóban.

Mindannyian ingyen vehettek részt a hétfői úszó elődöntőkön. Velük együtt összesen több mint 1100-an jöttek nevelőotthonokból, hátrányos helyzetű családokból; egészségesek és mozgásszervi vagy értelmi fogyatékkal élők egyaránt. A programot az UNICEF szervezte.

“Egy kicsit az is volt a célunk mindezzel, hogy sokféle hátránya lehet az embernek, többek között az is, ami nekik van – szegénység, fogyatékosság, tartós betegség, családi problémák – de, hogy kemény munkával, akaraterővel, elszánással azért nagyon messzire lehet eljutni, és tulajdonképpen a sport ezt fejezi ki” – nyilatkozta Tausz Katalin az Unicef Magyarország gyermekjogi igazgatója.

Az UNICEF, azaz a Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermeksegélyalapja eredetileg 1946-ban jött létre a sanyarú sorsú, beteg, éhező gyerekek megsegítésére. A szervezet azóta is a gyermekek és a gyermekjogok védelme mellett kötelezte el magát.