ENSZ-megbízott: a Mecsetek terén kialakult válságot péntekig meg kell oldani

 

A jeruzsálemi Mecsetek terén bevezetett új izraeli biztonsági intézkedések kiváltotta válságot péntekig meg kell oldani, tekintettel az erőszak kiszélesedésére - jelentette ki hétfőn az ENSZ közel-keleti különmegbízottja, Nikolaj Mladnov.

“Rendkívül fontos, hogy péntekéig megoldást találjanak a válságra” – jelentette ki a bolgár diplomata újságíróknak, miután tájékoztatta a világszervezet Biztonsági Tanácsát. Hozzátette: “a veszély tovább nő, ha a következő pénteki imanapig nem oldják meg a válságot”.

Izraeli rendőrök palesztin fiatalt vesznek őrizetbe a jeruzsálemi Mecsetek terének közelében, az Oroszlán kapunál 2017. július 23-án. Az izraeli hatóságok fémdetektoros, térfigyelő kamerákkal felszerelt kapukat állítottak fel a Mecsetek terének bejáratánál, és ez erőszakcselekményekbe torkolló tiltakozást váltott ki a palesztinok részéről, mert a Mecsetek terén, más néven a Templom-hegyen van az iszlám vallás harmadik legszentebb helye, az al-Aksza-mecset. (MTI/AP/Ariel Schalit)

Három izraelit halálra késeltek pénteken az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában, néhány órával azután, hogy három palesztin halt meg az Izrael által a jeruzsálemi óvárosban a Mecsetek terén felállított biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatti tiltakozás kiváltotta erőszakban.

Jordánia az al-Aksza gondnoka

A Mecsetek tere ad otthont az iszlám harmadik legszentebb helyének, az al-Aksza mecsetnek, de a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban ezen a téren állt a legszentebb hely, a jeruzsálemi Szentély.

Az al-Aksza mecset körzete a történelmi megállapodások értelmében Jordánia kezelése alatt áll, és a kényes egyensúly fenntartását a status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani. Minden változtatás súlyos politikai feszültséget okozhat nemcsak a palesztinok körében, hanem az egész iszlám világban.

Az izraeli hatóságok a múlt pénteki, két izraeli rendőr életét kioltó, a Mecsetek teréről indított merényletet követően szerelték fel a biztonsági fémérzékelő kapukat a Mecsetek terén és a térfigyelő kamerákat a tér környékén.

Az arab országokkal előre nem egyeztetett biztonsági intézkedések heves tiltakozást váltottak ki a palesztinok körében, akik mini-intifádával (felkeléssel) fenyegettek a Mecsetek terének “védelmében”.