Egymillió káreset a nyári viharok miatt pár év alatt

 

A biztosítókhoz 2010-2016 között a május-augusztusi időszakban 988 599 kárbejelentés érkezett, amelyekre több mint 73 milliárd forintot fizettek ki a társaságok, idén a július 10-12-i viharokat követően közel hétezer esetet regisztráltak a biztosítók - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A két héttel ezelőtti viharokban kiemelten sok ingatlan sérült meg a fővárosban, Pest megyében, illetve Somogy megyében. Különösen a Balaton déli partja volt érintett, és sokan csak napokkal később fedezték fel, hogy nyaralójuk károsodott. Több társaságnál is arról számoltak be, hogy a szakemberek a kárszemléket elvégezték, már a vihar másnapján megkezdődtek a kárkifizetések.

A tájékoztatás szerint a nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt tesznek a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban, de előfordulnak 10 milliós nagyságrendű káresetek is.

A biztosítók felhívják a figyelmet arra, hogy az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak. Magyarországon egy megfelelő összegre biztosított ingatlan, egy alapbiztosítással a legsúlyosabb katasztrófakárok esetére védelemmel rendelkezik.

A magyar lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, de a kockázatvállalás köréhez képest különösen nyomottak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlan éves szinten mintegy 29 ezer forintért – havi 2416 forintért – biztosítási védelemmel rendelkezhet.