Megszokottá válik a zsidózás a berlini iskolákban

 

Nagyon riasztó eredményt hozott egy közelmúltban végzett felmérés: megszokottá vált a zsidózás a berlini iskolákban, a török és az arab származású diákok részéről. Emellett az is kiderült, hogy a szalafizmus is elterjedőben van a német főváros iskolaudvarain. Egy amerikai zsidó szervezet által megrendelt kutatásában Berlin 21 tanintézményének tanárait kérdezték meg a diákokról.

Az American Jewish Comittee (AJC) által indított kutatásban a megkérdezett tanárok elmondták: egyre gyakrabban használják szitokszóként a “zsidó” kifejezést egymás között a diákok – olvasható abban a cikkben, amint a kutatással kapcsolatban a Berliner Morgenpost nevű berlini napilap online kiadásában is közölt.

Arról is beszámoltak, hogy míg korábban etnikai alapon volt elkülönülés a tanulók között, addig most már az iskolások nagy részén vallási alapon működik, azaz számít, hogy ki muszlim és ki nem; egy megkérdezett tanár szerint a “mi-ti” viszonypárt a muszlim vallású diákok előszeretettel alkalmazzák a keresztényekre, a zsidókra és az egyéb vallási hagyományokat követő muszlimokra, valamint az ateistákra is.

Fotó: Shutterstock/Susan Law Cain

Fotó: Shutterstock/Susan Law Cain

Közel-Kelet, tabutéma?

Nemegyszer előfordul, hogy az iskolai tananyaggal kapcsolatban a diákok arról számolnak be, hogy azt a mecsetben vagy a Korán-iskolában “jóváhagyják”, és ezek erősebben esnek latba az iskolásoknál, mint más vélemények. Ezért több tanár úgy fogalmazott, hogy egy párhuzamos képzésben vesznek részt a diákok, “ami nagyban befolyásolja őket”, jegyezte meg egyikük.

Volt, hogy amikor a közel-keleti konfliktusok kiváltó okairól kellene órát tartani, a diákok egyszerűen megakadályozzák a tanárt abban, hogy ismertesse az óra anyagát, Deidre Berger, az AJC Berlin vezetője szerint egyszerűen azért, mert a demokratikus törvényeknél és a tanító tekintélyénél magasabbra helyezik a vallási hátteret a képzeletbeli rangsorukban. A tanulmány emellett azt is megállapítja, hogy fiú társaik folyamatosan nyomás alatt tartják a muszlim lányokat, hogy az előírta vallásos ruházkodást tartsák be.

Több pénz és több tanfolyam az antiszemitizmus terjedése ellen – sikerülhet?

Deidre Berger szerint azonban nem lehet egész csoportokat megbélyegezni a tanulmány által feltárt dolgok miatt, hiszen a szalafizmus csak egy a több muzulmán irányzat között, igaz, ennek misszionárius, hitterjesztő módszerei nagyon is alkalmasak az antiszemitizmus terjesztésére.

Természetesen az AJC nem ül karba tett kézzel, hiszen a berlini CDU-val közösen egy, az “Erősebb demokráciát – az antiszemitizmus és a szalafizmus ellen aktívan” nevű projektbe kezdett a berlini zsidó szervezet, hogy felkészítsék az iskolai tanárokat az antiszemitizmus és a szalafizmus jelentett veszélyekre.

Az azonban nem derül ki a berlini napilap cikkéből, hogy az iszlamista befolyás ellen mit terveznek tenni ezentúl, de az igen, hogy már fizikai bántalmazás is történt a szóbeli agresszió mellett: egy friedenaueri iskolában zsidó társukra támadtak arab és török származású iskolatársai, aminek következtében a zsidó fiatal végül más iskolába volt kénytelen járni.