Eltűnt a Washingtonban versenyző burundi csapat

 

Valóra vált a Burundiból érkezett robotikai csapat vezetőjének legborzasztóbb rémálma: az Egyesült Államokban rendezett nemzetközi verseny végére eltűntek a "gyerekei". Eleinte azt hitte, hogy a csapat rossz buszra szállt fel, de később kiderült, hogy az eltűnt tinik közül ketten már Kanadában vannak.

A csapat vezetője eleinte attól tartott, hogy a “gyerekei” veszélyben lehetnek. Még kedd éjszaka végigjárta a kollégiumot, ahol a 16-18 éves fiatalok megszálltak. A szobájukban azonban semmit sem talált, a négy fiú és a két lány csomagjaikkal együtt eltűntek. Ekkor arra gondolt, hogy biztosan rossz buszra szálltak fel. A rendőrség azonban kiderítette, hogy a hat tiniből ketten már Kanadában vannak.


A nemzetközi verseny szervezői mentegetőznek, elmondásuk szerint semmi közük nincs a gyerekek szökéséhez. A burundi-amerikai közösség egyik tagja azonban nem köntörfalazott: szerinte több mint valószínű, hogy a tinédzserek menedékjogot akarnak kérvényezni Kanadában. A fiúk és lányok egy évig érvényes amerikai vízumot kaptak, így ottani tartózkodásuk jogi szempontból nem ütközne akadályokba.

Nem árulják el, hogy kérvényezték-e már a menekültstátuszt

A két átszökő tiniről már videofelvétel is van, ahol az látható, ahogy átlépnek a kanadai határon. A többi négy fiatalról még mindig nem tudni semmit. Marilu Cabrera, az Egyesült Államok bevándorlásügyi szóvivője nem árulta el, hogy a fiatalok már beadták-e a menedékkérelmüket. A kanadai hatóságok is titkolóznak.

A nemzetközi robotikai verseny célja az, hogy a matematika és a tudományok fontosságát hangsúlyozza és arra ösztönözze a fiatalokat, hogy próbálják ki magukat a különböző tudományágbak területén. A versenyre több mint 150 országból jelentkeztek csapatok, eddig csak a burundi csapattal volt probléma.

Pedig az afgán lányok miatt aggódtak

Eddig az afgán csapattal foglalkozott az amerikai sajtó, mivel az átmeneti utazási korlátozás és más aggályok miatt a lányok nem utazhattak volna be az országba.

De Donald Trump amerikai elnök közbenjárása után végül engedélyt kaptak a látogatásra. Korábban kétszer is visszautasították vízumkérelmüket, egy afgán tisztviselő arra hivatkozott, hogy attól tartanak, hogy a lányok nem akarnak majd visszamenni országukba. Mint kiderült, nem a lányok miatt kellett volna aggódni. Ők megnyerték az ezüstérmet és nem okoztak bonyodalmakat.